BL: A tulaj tudja, hogy én vagyok a legjobb – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.08. 19:53
José Mourinho, a Chelsea menedzsere nem fél attól, hogy kirúgják a gyenge eredmények miatt. A portugál szakember szerint Roman Abramovics tudja, hogy ő a legjobb megoldás a klub számára.

„Elég sok jó dolgot tettem ezért a klubért, hogy a tulajdonos ismerje a képességeimet. A tulaj pedig nem olyan, akit a szél meg tud forgatni. Persze tudom, hogy ez szél igen erős a bajnokságban elért gyenge eredmények miatt. de ő úgy érzi, hogy én vagyok a legjobb a csapat számára” – mondta Mourinho a holnapi, Porto elleni sorsdöntő BL-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

Mint ismert, a Premier League-címvédő Chelsea mindössze a 14. helyen szerénykedik a bajnokságban: 15 mérkőzéséből nyolcat is elveszített a csapat, amely a listavezető Leicester Citytől 17 ponttal van lemaradva. A Bajnokok Ligájában sem biztos még a továbbjutása, de a Porto elleni hazai csoportmeccsén a saját kezében van a sorsa.

„A tulajdonos kétszer is megmutatta, hogy bízik bennem. Először akkor, amikor visszahozott a klubhoz, másodszor, amikor új szerződést adott. Tudja, ki vagyok, s hogy mit tettem ezért a klubért.“

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19