PL: hazai pályán csattant az újabb Chelsea-pofon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 20:24
null
José Mourinho tanácstalannak tűnik (Fotó: Action Images)
Egy héten belül harmadszor maradt győzelem nélkül a Chelsea: José Mourinho csapata hazai pályán 3–1-re kikapott a Southamptontól az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójának szombati játéknapján.

A Newcastle elleni döntetlen (2–2) és a Portóban elszenvedett BL-vereség (1–2) után ezúttal jól kezdett a Chelsea – az említett két meccsen is betaláló Willian hatalmas gólt lőtt a 10. percben (1–0) –, de Steven Davis még az első félidőben egyenlített (1–1).

A Soton nem érte be ennyivel, a 60. percben Sadio Mané megszerezte a vezetést (1–2), majd a 72. percben az első két gól előkészítésében jeleskedő Graziano Pelle jól helyezett lövése is utat talált Asmir Begovic kapujába (1–3).

José Mourinho próbálta keverni a kártyákat, például a végjátékra lekapta a pályáról a szünetben becserélt, de sok vizet nem zavaró Nemanja Maticsot. Hiába azonban a londoni próbálkozások, nem állt be gyökeres fordulat, Ronald Koeman csapata elvitte a három pontot.

A Chelsea a negyedik vereségét szenvedte el a bajnoki idényben, maradt a 16. helyen – és védelme a nyolc forduló során immár hetedszer kapott legalább két gólt.

Mourinho 102. alkalommal irányított hazai pályán angol bajnokin, és ezeken a mérkőzéseken most először kapott három gólt a csapata. Koeman egy másik érdekességről nevezetes: ő az egyetlen edző, aki legalább két meccsen nézett farkasszemet a portugál edzőklasszissal, és még nem kapott ki tőle.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Chelsea–Southampton 1–3 (Willian 10., ill. S. Davis 43., Mané 60., Pelle 72.)
KORÁBBAN

Norwich City–Leicester City 1–2 (Mbokani 68., ill Vardy 28. – 11-esből, Schlupp 47.)

Manchester City–Newcastle United 6–1 (Agüero 42., 49., 50., 60., 62., De Bruyne 53., ill. Mitrovics 18.)
Aston Villa–Stoke City 0–1 (Arnautiovic 55.)
AFC Bournemouth–Watford 1–1 (Murray 28., ill. Ighalo 55.)
Sunderland–West Ham United 2–2 (Fletcher 10., Lens 22., ill. Jenkinson 45., Payet 60.)
Crystal Palace–West Bromwich Albion 2–0 (Bolasie 68., Cabaye 92. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 8 6 2 19–7 +12 18
2. Manchester United 7 5 1 1 12–5 +7 16
3. Crystal Palace 8 5 3 11–7 +4 15
4. Leicester City 8 4 3 1 17–15 +2 15
5. West Ham 8 4 2 2 17–11 +6 14
6. Arsenal 7 4 1 2 10–7 +3 13
7. Everton 7 3 3 1 11–7 +4 12
8. Tottenham 7 3 3 1 9–5 +4 12
9. Southampton8
3
3213–10+3
12
10. Liverpool 7 3 2 2 7–9 –2 11
11. Watford 8 2 4 2 6–7 –1 10
12. Swansea 7 2 3 2 8–8 0 9
13. Norwich City 8 2 3 3 12–14 –2 9
14. Stoke City 8 2 3 3 8–10 –2 9
15. Bournemouth 8 2 2 4 10–12 –2 8
16. Chelsea 8
2 2 4
12–17 –5
8
17. West Bromwich Albion 8 2 2 4 6–11 –5 8
18. Aston Villa 8 1 1 6 8–13 –5 4
19. Sunderland 8 3 5 8–18 –10 3
20. Newcastle 8 3 5 6–17 –11 3
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik