PL: a mumus otthonában sem szakadt meg a City menetelése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.23. 18:56
null
A Manchester City sorozatban a kilencedik bajnokiját nyerte meg (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában a Manchester City idegenben 2–0-ra legyőzte az Evertont, így őrzi százszázalékos mérlegét.

A fordulót hibátlanul és 6–0-s gólkülönbséggel váró manchesteriek a nem éppen fényes, 3 győzelem/18 Goodison Park-i meccs mérleggel érkeztek meg a találkozóra, és az elmúlt hetek formájának megfelelően azonnal nyomás alá vették az ellenfél kapuját.

Olyannyira, hogy az előző idény gólkirálya, az argentin Sergio Agüero már rögvest a 2. percben előnyhöz juttathatta volna együttesét, ha David Silva lepattanó lövését követő hétméteres lapos próbálkozását nem hárítja Howard lábbal.

A két játékos újabb összecsapására is csupán a 10. percig kellett várni, ekkor jobb oldali beadást követően lőtt 12 méterről a City csatára, de a magyar származású amerikai kapus ezúttal is győzedelmeskedett.

Az első negyedóra zárásaként még David Silva kissé meglepő centerezéséről maradt le a hosszún Sterling, majd a házigazda lehetőségei következtek, előbb Barkley 19 méteres löketét kellett hárítania Hartnak, majd Lukaku bevette ugyan a City kapuját, apró szépséghiba, hogy lesen kapta a labdát.

A játékrész legvégén Hart ismét vert helyzetben volt, Lukaku 20 méteres szabadrúgása után azonban a labda a lécet súrolva elhagyta a játékteret.

A fordulás után David Silva is tesztelte a gólterület keretét, de a jobb oldali kapufa nem segített neki lövését követően, Sterling parádés bejátszása után hiába került ziccerbe, továbbra sem akart megszületni a vezető találat.

Egészen a 60. percig! Egyórányi játékot követően Sterling játszott a balján befutó Kolarovhoz, aki a lest reklamáló védők mellett, a beadásra kivetődő Howard és a kapufa között kiszorított helyzetből a kapuba lőtt (0–1). Sterling 12 PL-meccs után adott ismét gólpassz.



A gól után kissé megélénkült az összecsapás, de a hazaiaknak így is annak kellett örülniük, hogy legalább újabb középkezdésre nem kellett vonulniuk, egy tetszetős kontra végén a két liverpooli védő összefutását kihasználó Navas centerezési lehetőség híján a rövid felsőt vette célba – Howard állát találta telibe.

A hajrában aztán nem kerülhette el a végzetét az Everton, Nasri és Yaya Touré pofátlanul laza összjátékát előbbi zárta le azzal, hogy közelről átemelte Howardot (0–2).

A City tehát ismét nyert, sorozatban a kilencedik élvonalbeli bajnokiján győzött, erre 1912 óta nem volt példa a klub történetében!

A Watford a Southampton elleni legutóbbi hat hazai mérkőzésén négy győzelem mellett egyszer ikszelt és egyszer kapott ki, igaz, ez utóbbi kettő az előző két találkozón jött össze. Az újonc csapat ezúttal gól nélküli döntetlent játszott, így most már hét meccs alatt is csak egy vereség áll a Watford neve mellett, viszont a legutóbbi három összecsapáson nyeretlen maradt.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Everton–Manchester City 0–2
(Kolarov 60., Nasri 89.)
Watford–Southampton 0–0
KORÁBBI EREDMÉNY (CIKK ITT!)
West Bromwich–Chelsea 2–3 (Morrison 36., 59., ill. Pedro 20., D. Costa 30., Azpilicueta 43.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 3 8–0 +8 9
2. Leicester City 3 2 1 7–4 +3 7
3. Manchester United 3 2 1 2–0 +2 7
4. Crystal Palace 3 2 1 6–4 +2 6
5. Liverpool 2 2 2–0 +2 6
6. Swansea 3 1 2 5–3 +2 5
7. Everton 3 1 1 1 5–4 +1 4
8. Norwich City 3 1 1 1 5–5 0 4
9. Chelsea 3 1 1 1 5–7 –2 4
10. West Ham 3 1 2 6–6 0 3
11. Watford 3 3 2–2 0 3
12. Bournemouth 3 1 2 4–5 –1 3
13. Aston Villa 3 1 2 2–3 –1 3
Arsenal 2 1 1 2–3 –1 3
15. Tottenham 3 2 1 3–4 –1 2
Stoke City 3 2 1 3–4 –1 2
17. Newcastle 3 2 1 2–4 –2 2
18. Southampton 3 2 1 2–5 –3 2
19. Sunderland 3 1 2 4–8 –4 1
20. West Bromwich Albion 3 1 2 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
22 órája

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik