MU: Van Gaal kitette a keretből De Geát; a Real visszavonulót fúj?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.07. 12:13
null
De Gea nem lesz ott a Tottenham ellen (Fotó: Action Images)
David de Gea, a Manchester United kapusa nem lesz a keret tagja a 2015–2016-os Premier League-szezon első fordulójának mérkőzésén, a Tottenham elleni hazai találkozón.

 

Louis van Gaal, a „vörös ördögök” menedzsere sajtótájékoztatóján azzal indokolta döntését, hogy a Real Madriddal szinte egész nyáron szóba hozott futballista nincs megfelelő mentális állapotban.

De Gea a PSG elleni felkészülési mérkőzésen nehezen magyarázható hibákat követett el, már akkor felvetődött, hogy nem jelenlegi csapatára koncentrál.

„Nem szabad játszania. Egy játékos nem csak futballista, hanem emberi lény is egyben. Nem tudja kezelni a kialakult helyzetet” – mondta De Geáról a holland menedzser, aki azt egyelőre nem árulta el, hogy ki kezd a kapuban a Tottenham ellen.

Szintén De Geával kapcsolatos hír, hogy spanyol források szerint a Real Madrid már nem ragaszkodik a kapus azonnali átigazolásához, megelégednének egy 2016-os üzlettel. A spanyol szerződés jövő nyáron jár le a Manchester Unitednél, így egy év múlva szabadon igazolható lesz.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03