Man. City: angol válogatott középpályás érkezik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.03. 13:42
Az angol Daily Mail és Daily Express szerint biztossá vált, hogy Fabian Delph a Manchester City labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Az Aston Villa nyolcmillió fontot kap az angol válogatott játékosért, míg Delph heti százezer fontot kereshet új klubjában.

Delph remek idényt tudhat maga mögött, hiszen amellett, hogy csapatával kiharcolta a bennmaradást az angol élvonalban, az FA-kupa döntőjében is szerepelhetett, továbbá Roy Hodgson irányítása alatt bemutatkozott az angol válogatottban.

A 25 éves középpályás 2015 januárjában négy és fél évvel meghosszabbította szerződését a birminghami együttessel, azonban ez a szerződés tartalmaz egy kivásárlási záradékot, melynek kifizetésével a Manchester City már most szerződtetheti.

Delph távozását vetíti előre az a hír is, mely szerint ma reggel átesett az orvosi vizsgálatokon Idrissa Gueye, aki kilencmillió font ellenében csatlakozhat az Aston Villához. A francia élvonalbeli Lille-től távozó, 25 éves szenegáli válogatott középpályás négy évre kötelezi el magát a birminghami csapathoz.

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

Minden más foci
2026.08.30. 20:42

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15