Chelsea: „A vetélytársaink meg akarják venni a bajnoki címet”

2015.07.26. 14:40
A Premier League-ben címvédő Chelsea menedzsere, José Mourinho szerint a topcsapatoknak nincs más céljuk, minthogy a nyári szerzeményeikkel együtt gyakorlatilag a bajnoki címet is megvásárolják.



„Miután Roman Abramovics megvásárolta a Chelsea-t, mi is rengeteg játékost szerződtettünk. Most ugyanez a helyzet a vetélytársainkkal. Mindegyik ellenlábasunknak az a célja, hogy megvegye a bajnoki címet” – panaszkodott Mourinho legutóbbi sajtótájékoztatóján.

„Erőseknek kell maradnunk és harcolnunk kell velük. Megpróbáljuk megvédeni az elsőségünket, annak ellenére, hogy nálunk nem történtek nagy beruházások” – tette hozzá a portugál szakember.

A bajnoki címre pályázó csapatok közül a Manchester United Matteo Darmiannal, Morgan Schneiderlinnel, Bastian Schweinsteigerrel és Memphis Depayjal erősítette meg a keretét, míg a Manchester City Raheem Sterlinget és Fabian Delphet szerződtette.

A nyári átigazolási piacon az angol topcsapatok közül eddig a Liverpool a legaktívabb, amely Christian Bentekét, Roberto Firminót, Nathaniel Clyne-t, Joe Gomezt, Danny Ingset, James Milnert és Bogdán Ádámot is átigazolta.

A Chelsea kevesebb mint 11 millió fontért megszerezte Asmir Begovicot és Nathant, valamint kölcsönvette a Monacóból Radamel Falcaót, míg Petr Cech az Arsenalhoz távozott.

A Premier League 2015–2016-os kiírása az augusztus 8–9-i hétvégén kezdődik.

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11