PL: Ha együtt marad a csapat, biztosan nem esünk ki – Tőzsér

2015.06.13. 13:40
Tőzsér Dániel, az angol élvonalba feljutó Watford labdarúgója elmondta, nem félnek a Premier League-től, véleménye szerint kiharcolják a bennmaradást.

Tőzsér kulcsszerepet játszott csapata feljutásában, és a Parma helyzetének kedvező alakulása esetén augusztusban már a Premier League-ben szoríthatunk érte. A magyar válogatott középpályás úgy készül, hogy a következő idényben az angol élvonalban játszhat.a Parma helyzetének kedvező alakulása esetén augusztusban már a Premier League-ben szoríthatunk érte. A magyar válogatott középpályás úgy készül, hogy a következő idényben az angol élvonalban játszhat.

„Rengeteg kiváló játékosunk van, ezért egyáltalán nem kell tartanunk a Premier League-től – mondta Tőzsér a watfordobserver.co.uk-nak. – A Championshipben (angol másodosztály – a szerk.) néha nehezebb passzolós futballt játszani, különösen egy olyan csapatnak, mint a Watford, amely dominál a mérkőzések során.”

„A Premier League-ben azonban másképpen kell futballoznunk, mert sokkal több védekezésre leszünk kényszerülve. Mindent meg kell tennünk a bennmaradásért. Elképzelhető, hogy jönnek majd új igazolások, ez teljesen normális, ha feljutsz, de ha együtt marad a csapat, biztosan nem esünk ki.”

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
17 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00