Liverpool: kiárusítás! Balotelli és hét társa távozik a nyáron?

Vágólapra másolva!
2015.05.07. 17:39
Hatalmas kiárusításra készül a Liverpool labdarúgócsapata, angol lapértesülések szerint legalább nyolc játékostól megválik a klub a nyári átigazolási idényben.

A Brendan Rodgers vezetésével az előző idényben a Premier League tabellájának második helyéig menetelő Pool a 2014–2015-ös szezonban képtelen felvenni a versenyt az élcsapatokkal, így még az sem biztos, hogy a „vörösök” ott lesznek az európai porondon.

Angol sajtóértesülések szerint a vezetőség a gyenge teljesítményért a játékosokat okolja, így a nyáron jelentős „átszervezések” várhatók.

A Daily Express úgy tudja, összesen nyolc liverpooli futballista költözhet a nyári átigazolási időszakban: Fabio Borini, Glen Johnson, Kolo Touré, José Enrique, Brad Jones, Rickie Lambert, Lucas és Mario Balotelli kereshet magának új együttest.

A legérdekesebb távozó a fenti nyolcasból Balotelli, aki kevesebb mint egy éve érkezett az Anfield Roadra, ám gyenge teljesítményével hamar elveszítette edzője bizalmát – 16 bajnokin csupán egyszer volt eredményes a balhés csatár.

A transfermarkt.de által 15 millió euróra értékelt 24 esztendős olaszt sajtóhírek szerint a Juventus, az Internazionale és az Olympiakosz is szívesen látná soraiban újabb felsülése ellenére.

Legfrissebb hírek

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
5 órája

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik