PL: Van Persie már edz, de túl korán jön a derbi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.10. 21:19
A bokasérüléséből felépülő Robin van Persie, a Manchester United holland csatára ugyan a héten már edzett, ám vasárnap még biztosan nem lép pályára a városi rivális City elleni derbin az Old Traffordon, mert Louis van Gaal menedzser szerint nem megfelelő az állapota.

„Két napot edzett velünk, és már teljesen egészséges, de úgy vélem, még nem kész a játékra” – reagált Van Gaal a honfitárs játékát firtató kérdésre a pénteki sajtótájékoztatón.Van Gaal a honfitárs játékát firtató kérdésre a pénteki sajtótájékoztatón.

A „vörös ördögök” részéről Luke Shaw sérülés, Chris Smalling betegség, Jonny Evans eltiltás miatt nem léphet pályára, míg a fiatal Andreas Pereira a brazil U20-as válogatottal szerepel, ezért nem lesz még a keretben sem.

A Cityben a csapatkapitány Vincent Kompany játéka kérdéses húzódás miatt, Wilfried Bony boka- és térdsérülés miatt nem rúghat labdába, és Dedryck Boyata, valamint Sztevan Jovetics sem egészséges.

A két csapat 152. bajnoki derbije előtt a United a 3. Premier League táblázatán egy ponttal megelőzve a világoskékeket. A mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
19 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17