PL: Akár a második helyre is odaérhetünk - Henderson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 14:20
Grame Souness, a Liverpool korábbi játékosa és menedzsere szerint a harmadik helyen is végezhet egykori csapata a Premier League-ben, míg Jordan Henderson arról beszélt, hogy akár az ezüstérem is elérhető, ha megmarad a mostani lendület.

A Liverpool jó formában van a Premier League-ben, de még nehéz mérkőzések várnak rájuk. A Pool jelenleg az ötödik helyen áll, két ponttal lemaradva a negyedik Manchester Unitedtől, hárommal a harmadik Arsenaltól, valamint hét ponttal a jelenleg második Manchester Citytől.

Grame Souness, a „vörösök" egykori klasszisa beszélt a Sky Sportsnak a Liverpool formájáról:

„A lendület kulcsfontosságú a szezonnak ebben a szakaszában. A Manchester City elleni győzelem önbizalmat adhat nekik és haladhatnak tovább fölfelé a tabellán. Akár a harmadik helyen is végezhetnek" – mondta Souness.

Jordan Henderson, a csapat középpályása szerint is sikeres évet zárhatnak:

„Még a második helyre is van lehetőségünk. A lényeg, hogy megtartsuk a lendületet és csak a saját játékunkra koncentráljunk. Célunk, hogy megnyerjünk minden meccset, ehhez minden képességünk megvan. Csapatként kell játszanunk és nem szabad ráfeszülni a győzelemre" – reagált Henderson.

Kiderült, hogy Jordan Ibe térdszalagsérülést szenvedett. Négy hetet ki kell hagynia, ezért Daniel Sturridge-ot fogja bevetni Brendan Rodgers, a csapat menedzsere. A City ellen csereként állt be, most bizonyíthat.

„Jó teljesítményt nyújtott a City ellen, nagyon eltökélt és motivált, hogy játszhasson. Nagy erősségünk lehet" – mondta Rodgers a játékosáról.

Legfrissebb hírek

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
2 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
13 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
15 órája

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
15 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:21

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.12.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik