MU: „Di María tettére nincs mentség, magunkat vertük meg”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.10. 08:12
null
A Manchester United helyzete Ángel Di María kiállítása után szinte reménytelenné vált (Fotó: Action Images)
Mint beszámoltunk róla, az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester United hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett az Arsenaltól. A manchesterieket irányító Louis van Gaal szerint saját magukat verték meg, míg a játékvezető mezét megrángató – és ezért a kiállítás sorsára jutó – Ángel Di María cselekedetére nincs mentség.

„Hozzáért a bíróhoz, ami minden országban tilos, tehát nincs mentség a tettére. Spanyolországban sem érintkezhetett a játékvezetővel, de magával ragadták az érzelmei. Beszéltem vele, ismeri az álláspontomat, de szeretném megnézni az ismétléseket – mondta Van Gaal, aki természetesen nagyon csalódott a vereség miatt. – Az öltözőben azt mondtam a fiúknak, hogy saját magunkat vertük meg, és ez nagyon bosszantó. A játékosok is maguk alatt vannak, mert tisztában vannak azzal, hogy fordított eredmény is születhetett volna.”

„Meglepődtem, hogy Arsene Wenger a kezdőcsapatba jelölte Danny Welbecket, de érthető a döntése, mert az ember nagyon motivált, ha korábbi csapata ellen lép pályára. Nem bántam meg Welbeck eladását, mert Falcao már négy gólt is szerzett ebben a szezonban, és kiosztott ugyanennyi gólpasszt” – tette hozzá a holland szakember.

A kolumbiai csatár a mostani idényben 20 tétmérkőzésen négyszer volt eredményes a Manchester Unitedben, míg az angol válogatott támadó 30 fellépésén nyolc góllal segítette az Arsenalt.

„A vereség nagy csapás számunkra, de azért vagyunk sportemberek, hogy felálljunk az ilyen pofonok után” – zárta mondandóját Van Gaal.

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger a továbbjutást eldöntő Welbecket méltatta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Welbeck nagyon gyors futballista, a kezdőcsapatba azonban nem ezért, hanem pszichológiai okokból került be. Remek meccsen van túl. Igazi csapatjátékos, mindig jót akar a társaknak, ezt a védekezésben és a támadásban nyújtott teljesítményével is bizonyította. Ígéretes jövő előtt áll. A gól után is higgadt maradt, ám ki kell emelni David de Geát, aki óriási bravúrokat mutatott be” – méltatta az MU kapusát a francia szakember, aki hozzátette, játékosai a Manchester City elleni idegenbeli győzelem után újfent jelezték, minden képességük megvan ahhoz, hogy rangadókat nyerjenek.

A londoniak az FA-kupa elődöntőjében a harmadosztályú Bradford Cityvel vagy a Championshipben szereplő Readinggel találkoznak a Wembleyben.

ANGLIA, FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
MANCHESTER UNITED–ARSENAL 1–2
(1–1)
Manchester
, Old Trafford, 74 285 néző. Vezette: Oliver
MAN. UNITED:
De Gea – Valencia, Smalling, Rojo (Januzaj, 73.), Shaw (Jones, 46.) – Blind, Herrera (Carrick, 46.) – Di María, Fellaini, Young – Rooney. Menedzser: Louis van Gaal
ARSENAL:
Szczesny – Bellerín (Chambers, 66.), Mertesacker, Koscielny, Monreal – Coquelin, Cazorla – Oxlade-Chamberlain (Ramsey, 51.), Özil, Alexis Sánchez – Welbeck (Giroud, 74.). Menedzser: Arsene Wenger
Gólszerző:
Rooney (28.), ill. Monreal (26.), Welbeck (61.)
Kiállítva:
Di María (76., a játékvezető inzultálásáért)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Bradford City (III.)/Reading (II.)–Arsenal
Aston Villa–Liverpool/Blackburn Rovers (II.)
A mérkőzéseket semleges helyszínen, a Wembleyben rendezik április 18-án, illetve 19-én.

Legfrissebb hírek

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
4 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56
Ezek is érdekelhetik