Liverpool: Balotelli lelépne, már kitalálta, hol akarja folytatni?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.02. 10:53
Angol sajtóhírek szerint Mario Balotelli, a Liverpool labdarúgócsapatának sokat kritizált csatára a nyáron elhagyja Angliát, és az Egyesült Államokban folytathatja pályafutását.

Balotelli 2014 augusztusában szerződött az AC Milantól a Liverpoolhoz, és bár új együttesénél is nagy reményeket fűztek a balhés olaszhoz, második angliai csapatánál sem lett a szurkolók kedvence. A 2014–2015-ös idényben 13 bajnokin lépett pályára a PL-ben, és eddig csupán egy gólt szerzett.

A Daily Mail információi szerint az olasz csatár a lecsökkentett játékpercei miatt már a nyáron elhagyná a „vörösöket”, sőt, már azt is tudja, hol szeretne futballozni. Balotelli állítólag az Egyesült Államokba, azon belül Orlandóba vágyik.

Az olasz támadó szeretné kipróbálni, mire képes az MLS-ben, valamint szívesen játszana korábbi csapattársával, a Milannál már megismert Kakával.

A még mindig csak 24 esztendős Balotellit 2018-ig köti szerződés a Liverpoolhoz, piaci értékét a transfermarkt.de 15 millió euróra becsüli. Az Orlando City a 2015-ös idényben mutatkozik be az amerikai élvonalban.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58