Liverpool: végre megvan Suárez utódja, 40 milliós csatár jön?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.20. 10:01
null
Higuaín pótolhatja Luis Suárezt? (Fotó: Reuters)
Angol és olasz sajtóhírek szerint a Liverpool labdarúgócsapata a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni a Napoli argentin klasszisát, Gonzalo Higuaínt.

A pályafutása alatt többek között a Real Madridban is játszó támadó sajtóértesülések szerint nem érzi jól magát Nápolyban, sem a vezetőséggel, sem Rafa Benítez vezetőedzővel nem jön ki, így eldöntötte, megfelelő ajánlat esetén szeretné elhagyni az égszínkékeket a télen.

Az érdeklődőkre sem kellett sokat várni, a Luis Suárez utódját továbbra is lelkesen kereső Liverpool állítólag azonnal kopogtatott a Napoli ajtaján, és a „vörösök” jelezték, januárban lecsapnának az elvágyódó argentin klasszisra.

Mivel Mario Balotelli nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a liverpooliak mindenképpen szeretnének a közeljövőben egy újabb klasszis csatárt szerződtetni, ám nem lesz könnyű dolguk, ha Higuaínra fáj a foguk, ugyanis a Daily Express szerint a Tottenham is élénken érdeklődik a támadó iránt.

A 27 esztendős argentin piaci értékét 40 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.

Legfrissebb hírek

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50