Liverpool: Balotelli újra hazatér, kapus érkezik cserébe?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.26. 23:22
null
Balotelli újra hazatér? (Fotó: Reuters)
Sajtóhírek szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Sampdoria januárban szeretné visszacsábítani hazájába Mario Balotellit.

A balhés csatár eddig tizenöt tétmérkőzésen két gólt szerzett a Liverpoolban (bajnokin 10/0 a mutatója), ráadásul november 8-a óta nem volt kezdő.

„A kispad olyan dolog, amihez hozzá kell szoknia. Ha a csapat játékához csereként tud hozzátenni valamit, akkor ehhez alkalmazkodnia kell. Ez minden játékosra vonatkozik, nem csak rá” – magyarázta Brendan Rodgers Balotelli kispadoztatását.

A nyilatkozat megjelenése után szinte azonnal jött a pletyka, mely szerint egy olasz csapat hajlandó lenne befogadni a kegyvesztett csatárt.

A The Guardian állítja, Balotelli visszatérhet a Serie A-ba, méghozzá a Sampdoriához, amely már a téli átigazolási időszakban szeretne lecsapni az olaszra.

A Sampnál igazán komolyan gondolják az üzletet, sajtóhírek szerint a kapusukat, Sergio Romerót is felkínálnák a liverpooliaknak Balotelliért cserébe.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik