Liverpool: Balotelli számára volt csapata lehet a menedék?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.14. 10:52
Több angol és olasz lap is arról cikkez, hogy Mario Balotellit, az angol Premier League-ben szereplő Liverpool labdarúgóját Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője visszacsábítaná Olaszországba.

Mancini sem tudja, mit akar? Korábban az olaszok azt írtak, az Inter vezetőedzője nem tervezi Mario Balotelli szerződtetését, ám a football-italia.net angol forrásokra hivatkozva úgy véli, Mancini meggondolta magát, és szeretné visszacsábítani az Internél korábban már három szezont lehúzó játékost a Serie A-ba. Korábban az olaszok azt írtak, az Inter vezetőedzője nem tervezi Mario Balotelli szerződtetését, ám a football-italia.net angol forrásokra hivatkozva úgy véli, Mancini meggondolta magát, és szeretné visszacsábítani az Internél korábban már három szezont lehúzó játékost a Serie A-ba.

A balhés olasz csatár jelenleg a Liverpoolban futballozik, ám egyelőre itt sem találta meg számítását, így a sajtóhírek szerint Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere januárban hajlandó lenne megválni a 24 éves támadótól.

Az olasz válogatott labdarúgót korábban a szintén Serie A-ban szereplő Napolival, valamint a francia Paris Saints-Germainnel is szóba hozták.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02
Ezek is érdekelhetik