Chelsea: egykori megmentőjét gyászolja a londoni klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.24. 13:11
A Chelsea hivatalos honlapján jelentette be, hogy 82 éves korában elhunyt John Neal, a labdarúgócsapat korábbi nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő menedzsere.

A játékosként az Aston Villával a Ligakupa első kiírását 1961-ben megnyerő John Neal a Wrexham és a Middlesbrough szakvezetőjeként részese volt feljutásoknak, ezért nevezték ki 1981-ben a második vonalban kínlódó Chelsea menedzserének.John Neal a Wrexham és a Middlesbrough szakvezetőjeként részese volt feljutásoknak, ezért nevezték ki 1981-ben a második vonalban kínlódó Chelsea menedzserének.

Bár az első két londoni idénye nem sikerült a legjobban, a vezetőség kitartott mellette. Neal cserébe megmentette a Chelsea-t a harmadosztályba süllyedéstől, a következő idényben (1983–84) pedig – 42 meccsből mindössze kettőt elveszítve – visszajuttatta az élvonalba, ahol rögtön a hatodik helyen végzett vele.

Az emlékezetes hatodik hely után, 1985 nyarán Neal egészségi okokból távozott a menedzseri székből – hamarosan szívműtéten esett át –, és a Chelsea igazgatótanácsának tagja lett.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43