Arsenal: Podolski hamarosan elhagyhatja az „ágyúsokat”

Vágólapra másolva!
2014.10.02. 14:10
Rendszeres játéklehetőség hiányában szerződésének 2016-os lejárta előtt elhagyhatja az Arsenal labdarúgócsapatát Lukas Podolski, a német válogatottal nyáron világbajnokságot nyerő csatár.

A 29 éves támadó az RTL televíziónak nyilatkozva azt mondta, szenvedélye a játék és imádja a versenyhelyzeteket. „Ha viszont nincs lehetőségem a játékra és a versengésre minden hétvégén, akkor váltanom kell” – tette hozzá.

A 118-szoros válogatott Podolski 2012-ben szerződött az észak-londoni klubhoz, ahol azóta 55 bajnoki mérkőzésen 19 alkalommal volt eredményes. A mostani szezon előtt a vb-siker miatt extra pihenőt kapott Arsene Wenger vezetőedzőtől, ezért az első négy meccsen nem játszott, majd a legutóbbi nyolc találkozóból négyet a cserepadról volt kénytelen végignézni.

Podolski a szerda esti Bajnokok Ligája-meccsen, a török Galatasaray ellen hazai környezetben 4–1-re megnyert találkozón sem jutott szóhoz.

„Meglátjuk, mi történik majd, de ez mindenképpen olyan helyzet, amelynek a megoldásán el kell gondolkodni” – mondta még a német válogatottban 2004 óta 47 gólig jutó futballista.

Az Arsenalnál a most nyáron a Manchester Unitedtől szerződtetett Danny Welbeck kap rendszeresen lehetőséget befejező csatárként, míg a sérüléséből lábadozó francia válogatott Olivier Giroud-ra a jövő év elejéig nem számíthat a csapat.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30

Madueke: Nem is tudtam volna jobb meccset választani az első arsenalos gólomhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:17

A megállíthatatlannak tűnő csapatok csatáján az Arsenal legyőzte a Bayern Münchent

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 22:51

Az idény legnagyobb kihívása előtt az Arsenal védelme

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 12:19

Az észak-londoni derbi triplázó hőse, aki máris a szurkolók szívébe lopta magát – bemutatjuk Eberechi Ezét

Angol labdarúgás
2025.11.25. 16:00

Tovább zuhan a Liverpool; már nem a PSG van az élen – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 13:00

Arteta nehéz sorozatra figyelmeztetett; Thomas Frank bocsánatot kért

Angol labdarúgás
2025.11.24. 10:05
Ezek is érdekelhetik