MU: További 100 milliót kell igazolásra költeni - Ph. Neville

MTI MTIMTI MTI
2014.09.23. 12:26
Phil Neville, a Manchester United korábbi játékosa szerint legalább további 100 millió fontot (39.7 milliárd forintot) kell átigazolásokra költenie a klubnak, hogy később versenyben lehessen az angol labdarúgó Premier League-ben a bajnoki címért.

Az MU-val hat bajnoki aranyérmet nyert futballista egy rádióinterjúban mondta el véleményét a csapatról, jelezve, hogy egyáltalán nem lepte meg vasárnap a Leicestertől elszenvedett 5–3-as vereség.

„Tisztában vagyok vele, hogy a nyáron százötven millió fontért vett futballistákat a klub, ám ez még kevés” – mondta Neville a BBC Radio 5-nek, hozzátéve, hogy szerinte a következő két átigazolási időszakban legalább 100 milliót kell költeni ahhoz, hogy reálisan a bajnoki cím megszerzéséről beszélhessenek a csapatnál.

A korábbi kiváló hátvéd szerint elkerülhetetlen, hogy a védelem belső posztjaira világklasszis játékosokat szerezzen az MU, mert jelenleg az a legnagyobb problémája, hogy senkivel sem pótolta a nyáron távozott Nemanja Vidicset és Rio Ferdinandot.

A Manchester United Louis van Gaal vezetőedző érkezését követően nagybevásárlást tartott a nyáron, átigazolta többek között Angel di Mariát, Ander Herrerát, Radamel Falcaót, Daley Blindet és Marcus Rojót, ám belső védőre nem áldozott pénzt.

Az MU öt forduló után öt ponttal csak a 12. helyen áll, és vasárnap úgy kapott ki a Leicestertől 5–3-ra, hogy 3–1-re vezetett.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
18 órája

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23