MU: a Unitedet parodizáló film címével üzentek a City-drukkerek

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 16:41
A Manchester City szurkolói a városban már-már megszokottá vált repülős performansszal cukkolták a rivális Manchester United szimpatizánsait az 1-1-es döntetlennel végződő Chelsea elleni hétvégi mérkőzés előtt.

Újabb repülő szállt el Manchester égboltján, amely a „vörös ördögöknek” címzett üzenetet húzott maga után. Ám míg márciusban és áprilisban a Manchester United saját szurkolói üzentek a klub akkori – azóta már menesztett – vezetőedzőjének, David Moyesnak, most a városi szomszéd City egy paródiafilm címével cukkolta az ebben az idényben is botladozó vetélytársát.

A transzparensen a „United We Fall – In Cinemas Soon” (Együtt zuhanunk – hamarosan a mozikban) felirat volt olvasható. Ez a film a „vörös ördögök” legendás ’92-es korosztályát parodizálja: a fiktív történet a 2009–2010-es szezonban játszódik, amikor is öt rendkívül arrogáns, túlfizetett, homofób és rasszista játékosnak lehetősége van arra, hogy utolsó három mérkőzésén történelmet írjon és megnyerje a bajnokságot, a kupát és az európai trófeát. Természetesen mindez nem sikerül nekik, bukásuk ráadásul látványos. márciusban és áprilisban a Manchester United saját szurkolói üzentek a klub akkori – azóta már menesztett – vezetőedzőjének, David Moyesnak, most a városi szomszéd City egy paródiafilm címével cukkolta az ebben az idényben is botladozó vetélytársát.

A transzparensen a „United We Fall – In Cinemas Soon” (Együtt zuhanunk – hamarosan a mozikban) felirat volt olvasható. Ez a film a „vörös ördögök” legendás ’92-es korosztályát parodizálja: a fiktív történet a 2009–2010-es szezonban játszódik, amikor is öt rendkívül arrogáns, túlfizetett, homofób és rasszista játékosnak lehetősége van arra, hogy utolsó három mérkőzésén történelmet írjon és megnyerje a bajnokságot, a kupát és az európai trófeát. Természetesen mindez nem sikerül nekik, bukásuk ráadásul látványos.

A Unitedet parodizáló film címével cukkolt a City (Forrás: Twitter)
A Unitedet parodizáló film címével cukkolt a City (Forrás: Twitter)
Márciusban Moyes távozását követelték az MU-szurkolók (Forrás: Twitter)
Márciusban Moyes távozását követelték az MU-szurkolók (Forrás: Twitter)
Áprilisban „megköszönték” Moyes munkásságát (Forrás: Twitter)
Áprilisban „megköszönték” Moyes munkásságát (Forrás: Twitter)

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08
Ezek is érdekelhetik