Premier League: Besic a berobbanásra készülők között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.12. 17:32
null
Besic lehet a szezon egyik felfedezettje (Fotó: Action Images)
A hét végén rajtoló Premier League-szezon előtt több szaklap is összeállítást közölt azokról, akik a 2014–2015-ös évadban nemcsak az angol élvonal, hanem a világfutball sztárjai közé is berobbanhatnak. Bojan Krkic, Rémy Cabella, Mauricio Isla és Enner Valencia között szinte az összes válogatásban megtalálható a Ferencvárosból az Evertonhoz szerződő Muhamed Besic neve is. Összeállításunkban abból szemezgetünk, mit írnak a bosnyák játékosról.

 

The Guardian: – Két éve elengedte a Hamburg, mert nehezen kezelhetőnek tartották a német csapatnál. A Magyarországon eltöltött időszak után néhány remek világbajnoki mérkőzés után újra felfedezheti a világ. A 21 éves játékos egy éven át nem szerepelt a bosnyák válogatottban – mert nem volt hajlandó pályára lépni az U21-es csapatban –, de a vb előtt meglepetésre meghívót kapott, és két felkészülési meccsen meggyőzte a kapitányt, hogy ott a helye az utazó keretben. Védekező középpályásként remekelt azok után, hogy Hamburgban jobb- és középhátvédet játszott, a legmeggyőzőbb az volt, ahogy Lionel Messit hatástalanította Bosznia első vb-meccsén. A magyar bajnokságból érkező játékosért túlzásnak tűnhet négymillió eurót fizetni, de a dinamikus, gyors és harcos munkás nagyon hasznos tagja lehet Roberto Martínez Evertonjának.

Daily Mail: – Leon Osman búcsúmeccsén azonnal letette a névjegyét, vad szerelései azonnal szemet szúrtak. Gyorsan beilleszkedett, Roberto Martínezt is lenyűgözte az alkalmazkodóképessége, azt mondta a menedzser, olyan, mintha már három éve az Evertonnál lenne. A Premier League-hez való alkalmazkodáshoz azonban idő kell, ráadásul Gareth Barryt és James McCarthyt kellene kiszorítania a csapatból. Ám sokat mond, hogy Martínez Besicért ment akkor, amikor Jack Rodwellt is megszerezhette volna. Energikus és harapós játékos, jól jön, amikor az Evertonnak négy fronton kell küzdenie.

Fox Sports: – Bizonyára nem a jelentéktelen magyar Ferencvárosnál nyújtott teljesítményével hívta fel magára Roberto Martínez figyelmét, sokkal inkább azzal, ahogy a világbajnokságon játszott Bosznia színeiben. Meggyőző volt, ahogy Lionel Messit fogta az argentinok elleni csoportmeccsen, és várhatóan az Evertonban is emberfogó szerepkört kap a Premier League legbiztosabb védőnégyese előtt.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
12 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
14 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
17 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
22 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08
Ezek is érdekelhetik