MU: kétséges Rojo manchesteri jövője rendőrségi ügye miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.30. 19:44
null
Rojo edzésen már igen, meccsen még nem húzott MU-szerelést (Fotó: Daily Mail)
Továbbra sem kapta meg munkavállalási engedélyét az angol Premier League-ben szereplő Manchester United nyáron igazolt labdarúgója, Marcos Rojo, és szigetországi sajtóértesülések szerint az is kérdéses, hogy egyáltalán megadják-e neki.

A portugál Sporting már augusztus 19-én bejelentette, hogy eladta az argentin játékost a Manchester Unitednek. Három nappal később Louis van Gaal elmondta, bár bevethető lenne Rojo, munkavállalási engedélye egyelőre nem érkezett meg, ezért még várnia kell a bemutatkozással.

Eltelt egy hét, ennek ellenére a hátvéd továbbra sem kapta meg engedélyét, így nem szerepelt az MU keretében a Burnley elleni találkozón (0–0). A Daily Mail információi szerint elképzelhető, hogy az ügy hátterében Rojo rendőrségi rekordja áll: az argentin 2010-ben összeverekedett szomszédjával, és bár nem állították bíróság elé, elképzelhető, hogy ez áll az ügy hátterében.

A napilap azt állítja, Rojo manchesteri jövője így azelőtt kétségessé válhat, hogy egyáltalán elkezdődött volna...

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59