Manchester City: New Yorkba terelhetik a fiatal tehetségeket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.01. 13:10
Együttműködés rajzolódik ki a Manchester City és a New York City FC labdarúgócsapata között, amelynek értelmében az angol bajnok hosszú távon fiatalokat adhat kölcsön az új MLS-franchise-nak.

A hír nem meglepő, hiszen az új New York-i klub egyik tulajdonosa – a New York Yankees baseball-franchise mellett – a Manchester City, és a csapat vezetőedzője, Jason Kreis az elmúlt fél évet az angol klubnál töltötte tanulmányúton.

„Van néhány fényes jövő előtt álló játékosunk, akiket megkérhetünk, hogy mielőtt Manchesterben játszanának, menjenek New Yorkba. A csapat remek futballt fog játszani New Yorkban, amely ugyanakkor teljesen autentikus New York-i csapat lesz. Nem egy kis Manchester City, nem egy játék a branddel vagy egy marketingtrükk – ez a valóság” – nyilatkozta Ferran Soriano, a Manchester City ügyvezető igazgatója.

„Az egyik ok, amiért David Villa és Frank Lampard úgy döntött, hogy New Yorkba költözik, épp a tudat, hogy ismerik a menedzsereket, és tudják, kik a klub tulajdonosai” – jelentette ki Soriano, aki a manchesteriekről szólva elmondta, jelen állás szerint nem várható több erősítés Manuel Pellegrini csapatába.

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37
Ezek is érdekelhetik