MU: fantasztikus igazolásnak tartja elődje Luke Shaw-t

2014.07.20. 21:24
null
Irwin szerint védekezésben elkövet majd egy-két hibát Shaw (fehérben), de biztos benne, hogy fejlődik majd (Fotó: Reuters)
Az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának ezen a nyáron szerződtetett játékosát, Luke Shaw-t dicsérte a klub korábbi kiváló balhátvédje, Denis Irwin.

A mindössze 19 esztendős játékos a Southamptontól 37.5 millió euróért került az Old Traffordra. A fiatal játékos a vb-n is pályára lépett, a Costa Rica elleni utolsó csoportmérkőzésen a kezdőben kapott lehetőséget.

„Gyors, remekül csatlakozik a támadásokhoz és szemtelenül fiatal – kezdte Shaw értékelését a „vörös ördögök” mezét 368 mérkőzésen viselő Irwin. – A következő években kiderül majd, hogy fantasztikus igazolás volt a Manchester United számára.”

Sokan úgy gondolják, hogy egy ilyen fiatal játékosért nem lett volna szabad ennyi pénzt kifizetnie a manchesterieknek, Irwin azonban nem tartozik közéjük.

„A piac diktálja, mennyit kell költened egy futballistára, és tudjuk, hogy a Chelsea is érdeklődött iránta. El kell fogadnunk, hogy védekezésben elkövet majd egy-két hibát, de az elmúlt két szezonban a Premier League-ben játszott, és biztos vagyok benne, hogy napról napra egyre jobb lesz.”

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
16 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09
Ezek is érdekelhetik