Chelsea: José Mourinho egy bolond! – Eto'o

2014.05.16. 10:10
null
Öregember nem vénember? (Fotó: Action Images)
Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapatának támadója, Samuel Eto'o bolondnak nevezte José Mourinhót azok után, hogy menedzsere szerint a játékos hivatalos életkora eltér a valóságostól.

 

José Mourinho még márciusban kérdőjelezte meg csatára életkorát (amire Eto'o frappáns gólörömmel válaszolt), nemrég pedig kijelentette, hogy a következő szezonra mindenképpen csatárt szeretne igazolni. A kameruni így bajban lehet, hiszen az idény végén lejár a szerződése, pedig véleménye szerint még tovább játszhatna a legmagasabb szinten.

„Harminchárom éves vagyok, és ezt nem azért kell elhinniük, mert egy bolond engem öregembernek hívott – utalt Mourinho kijelentésére Eto'o. – Talán észrevehették, hogy ez az idős ember jobban teljesített, mint a fiatalok. Sokan azt gondolják, hogy majd az Egyesült Államokban vagy a Közel-Keleten vonulok vissza, de újra átéreztem azt, hogy mekkora öröm a Bajnokok Ligájában futballozni, ezért továbbra is a BL-ben akarok játszani. Hogy hol? Na, azt nem mondom meg…”

Samuel Eto'o a világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, nagyon várja már negyedik vb-jét (1998, 2002 és 2010 után – a 2006-osra nem jutott ki Kamerun), és elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy harminchét évesen az ötödik is meglegyen majd, beállítva ezzel Lothar Matthäus és Antonio Carbajal rekordját.

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
22 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24