Pellegrini: Szeretek olyan nagy klubot irányítani, mint az MU

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 09:49
null
Pellegrini első angliai trófeája (Fotó: Reuters)
Megvan Manuel Pellegrini első trófeája Angliában. A Manchester City vasárnap a Ligakupa döntőjében 3–1-re legyőzte a Sunderlandet. Öröm és boldogság lengi be Manchester világoskék részét, az angol sajtó azonban egy érdekes jelenetre hívja fel a figyelmet.

A mérkőzés utáni nyilatkozatban szegény Pellegrini véletlenül rossz csapatnevet mondott. Nem is akármelyikét, hanem a városi rivális Manchester Unitedét. Darab, darab – mondhatnánk némi iróniával, mégis mélyen meghajolva a szakember tudása előtt.

„Szeretem a nyomást, nagyon jó olyan nagy klubot irányítani, mint a Manchester United” – hangoztak Pellegrini szavai. Talán ezt David Moyesnak kellett volna mondania, de a Manchester United jelenlegi helyzetét ismerve ez a mondat a skót szakember szájából is furcsán hangzott volna…

Érdekes, hogy a chilei szakembernek korábban volt már egy sokat kifigurázott elszólása, amiből kiderült, nem tudta, hogy a Bayern München elleni BL-csoportmérkőzésen már csak egy és nem két gól kellene a csoportelsőséghez.

De vissza a komoly dolgokhoz! A Cityhez nyáron érkező Pellegrini hamar megszerezte első trófeáját, az első pedig mindig mindenből értékes, ám ezúttal kijelenthető, a City drukkereinek ez még kevés a boldogsághoz. A csapat ugyanis nagy eséllyel pályázik a Premier League-győzelemre és az FA-kupában is versenyben van, a negyeddöntőbe jutott. Simán kinéz egy triplázás Anglia talán legerősebb keretű klubja számára. Meg persze a BL-ben is áll még a csapat, csak éppen 0–2-ről a Barcelona otthonában szinte lehetetlen a továbbjutás.

„Megpróbálunk triplázni, ami nem lesz egyszerű. Nagyon tiszteljük a Wigant, mert tudjuk, hogy mi történt velük szemben egy évvel ezelőtt. De természetesen megpróbálunk visszavágni nekik.”

Mint ismert, a Wigan lesz a City ellenfele a négy közé jutásért az FA-kupában, amely a legutóbbi döntőben legyőzte a manchesterieket. A Cityt, nem a Unitedet.

ANGLIA, LIGAKUPA
DÖNTŐ
– EMLÉKEZTETŐ
MANCHESTER CITY–SUNDERLAND 3–1 (0–1)
London, Wembley Stadion. Vezette: Martin Atkinson
Manchester City:
Pantilimon – Zabaleta, Kompany, Demichelis, Kolarov – Yaya Touré, Fernandinho – Nasri, David Silva (Javi García, 77.) – Dzeko (Negredo, 87.), Agüero (Jesús Navas, 58.). Menedzser: Manuel Pellegrini
Sunderland:
Mannone – Bardsley, O’Shea, W. Brown, M. Alonso – Cattermole (Giaccherini, 77.) – S. Larsson (S. Fletcher, 60.), Ki Szung Jueng, Colback, A. Johnson (C. Gardner, 60.) – Borini. Menedzser: Gus Poyet
Gólszerző:
Yaya Touré (55.), Nasri (56.), Jesús Navas (90.), ill. Borini (10.)

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
20 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52
Ezek is érdekelhetik