Átok ül a Galata-Juvén, CR rekordozott, Pellegrini elszámolta - BL-legek

Vágólapra másolva!
2013.12.11. 11:38
null
Isztambul, 2013. december 10., este fél tíz, tíz (Montázs: Football Trolls)
Az isztambuli Galatasaray–Juventus meccset félbeszakító hóvihar vitte el a pálmát (szó szerint is) a labdarúgó Bajnokok Ligája 6. fordulójának különlegességei közül, de azért akadtak még érdekességek, amelyeket igyekeztünk összegereblyézni.

ÍGY TÁMADOTT A TÖRÖK TÉL
A fenti fotómontázson nyomon követhető, milyen sebességgel és lendülettel fojtotta fehérségbe az isztambuli arénát a jéggel, hóval támadó téli orkán. Mint ismert, a továbbjutásról döntő Galatasaray–Juventus mérkőzést ma kora délután folytatják – már ha a montázson látható első állapot lesz jellemző az Ali Sami Yen Stadionra, nem pedig az utolsó...

MINTHA ÁTOK ÜLNE EZEN A PÁROSÍTÁSON!
Érdekesség, hogy a Galatasaray és a Juventus isztambuli meccseinek történetében nem a keddi volt az első, amely nem a tervezett időpontban ér véget. Az 1998–1999-es BL-szezon csoportkörében egy héttel elhalasztották a mérkőzést, mert az olasz hatóságok által 1998. november 12-én elfogott kurd vezér, Abdullah Öcalan kiadatása kapcsán politikai feszültség alakult ki a két ország között, amelynek következtében Törökországban olaszellenesség volt tapasztalható. Öt évvel később szintén egy hetet csúszott a Galata–Juve csoporttalálkozó, ráadásul akkor már nem is Isztambulban, hanem Dortmundban rendezték meg az összecsapást. Akkor a halálos áldozatokat követelő isztambuli robbantásos merényletek miatt halasztottak el, és az UEFA úgy határozott, hogy a pótlást semleges helyszínen kell lebonyolítani. Az 1998-as meccs 1–1-re végződött, a 2003-ast a Galata nyerte meg 2–0-ra – de mindkétszer a Juve lett a csoportelső, és a török csapat egyszer sem jutott tovább.

A NAP LUFTJA
Ilyen szinten ritkán látható ügyetlenség is kellett ahhoz, hogy a Bayern München kikapjon a Manchester Citytől. A mérkőzés 62. percében a jobbról jövő beadásnál a menteni igyekvő Jerome Boateng hatalmas luftot rúgott a bajor kapu előterében, a labda így juthatott el a túlsó oldalon érkező James Milnerhez, aki nem kegyelmezett, bevágta a később győzelmet érő gólt.

ÁTOKTÖRÉSEK CITY MÓDRA
A Man. City harmadik alkalommal lépett pályára Németországban BL-mérkőzésen, korábban gólt és pontot sem szerzett, ezúttal mindkettőből hármat. A harmadik gól szerzője mellesleg apró történelmi fejezetet írt: James Milner a klub első angol gólszerzője a Bajnokok Ligájában (18 meccsen).

Otto Rehhagel 1974-ben a Kickers kispadján – csapata 
akkor 6–0-ra verte meg a friss BEK-győztes Bayernt!
Otto Rehhagel 1974-ben a Kickers kispadján – csapata akkor 6–0-ra verte meg a friss BEK-győztes Bayernt!

KÍSÉRT EGY MAJDNEM 39 ÉVES EMLÉK
A Bayern München a Bajnokok Ligája történetében először veszített el hazai mérkőzést kétgólos előnyről. Ráadásul a bajorokkal legutóbb 1975 januárjában fordult elő, hogy hazai pályán kétgólos előnyről tétmeccset buktak el: 3–2-es legyőzőjük a Kickers Offenbach volt bajnoki találkozón – a Bayernben Franz Beckenbauer öngólt hozott össze. Érdekesség, hogy az Offenbach edzője a pályakezdő Otto Rehhagel volt, aki később a Bayernt is irányította, tréneri karrierjét azonban a Werder Bremennél eltöltött 14 évben alapozta meg – annál a csapatnál, amelyet a bajorok 7–0-s veréssel aláztak meg a múlt hétvégén. Netán a sors néhány áttételt beiktatva a brémaiakat akarta vigasztalni?

A NAP TÉVEDÉSE
Minden jel szerint Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere a meccs hevében elfelejtette, milyen különbséggel kellett volna nyernie csapatának a következő sorsolás miatt fontosnak tartott és remélt csoportelsőséghez. „Hogy miért nem állítottam be Agüerót? Ha berúgtuk volna a negyedik gólt, becseréltem volna!" – mondta a meccs után Pellegrini, hozzátéve azt is, hogy ő előre megmondta, milyen nehéz lenne a Bayernt három góllal legyőzni. Ezzel szemben a helyzet az, hogy ha 3–2 után még egy gólt szerez a City – ha valaki, a félelmetes gólvágó hírében álló Sergio Agüero segíthetett volna ebben – , és 4–2-re nyer, akkor az élen zárja a csoportot...


CRISTIANO RONALDO BEVÁGTA...
Cristiano Ronaldo megszerezte a kilencedik gólját a Bajnokok Ligája idei csoportkörében, amivel megdöntötte a vonatkozó rekordot, amelyet eddig közösen tartott a nyolc gólig (éppen az idén) eljutó Zlatan Ibrahimoviccsal, továbbá Ruud van Nistelrooyjal (2004–2005), Filippo Inzaghival és Hernán Crespóval (mindkettő 2002–2003).

... ÉS CRISTIANO RONALDO KIHAGYTA
Mármint a tizenegyest. A Real portugál sztárjának amúgy nem rossz a büntetős mérlege az elmúlt négy évben a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban: 38 kísérlet, 35 gól. Az ESPN kimutatása szerint a három kihagyott tizenegyesnél mindig a kapu közepét vette célba.

Cristiano Ronaldo és az utóbbi négy év tizenegyesei (Montázs: ESPN)
Cristiano Ronaldo és az utóbbi négy év tizenegyesei (Montázs: ESPN)

REAL MADRID: REKORD 1
A Koppenhágában 2–0 nyerő Real Madrid az első csapat, amelyiknek sikerült 31 egymást követő európai kupamérkőzésen gólt szereznie. A csúcsdöntést édesebbé teszi Madridban, hogy az előző, 30 meccses csúcsot az ősi rivális Barcelona állította fel.

REAL MADRID: REKORD 2
A dániai kétgólos győzelem fantasztikus határátlépéshez segítette a Real Madridot: a „királyi gárda" a második találattal – ki más is szerezhette volna, mint Cristiano Ronaldo – kerek 800-ra növelte góljai számát a Bajnokok Ligájában, beleszámítva a BEK-korszakot is. S hogy miért fantasztikus ez a teljesítmény? Mert a madridiak után a ranglistán óriási lyuk tátong: a második helyezett Bayern München 552, a harmadik helyezett Barcelona 487 gólnál tart.

Harmadszor is villan (Fotó: Reuters)
Harmadszor is villan (Fotó: Reuters)

NEHÉZ NAPOK UTÁN VÉGRE EGY JÓ ELŐJEL A MAN. UNITED SZÁMÁRA
A megelőző két hazai (bajnoki) mérkőzését elveszítő Manchester United – a Sahtar keddi 1–0-s legyőzésének köszönhetően – veretlenül zárta a csoportkört, márpedig amikor a múltban döntőbe jutott (1998–1999, 2007–2008 – nyert; 2008–2009, 2010–2011 – második lett), ugyancsak üres maradt a vereségek rovata az első hat meccsén. Ráadás: a 2007–2008-as szezon óta most fordult elő először, hogy az MU mindhárom mérkőzését megnyerte az Old Traffordon.

LESZÁLLT A VÖRÖS KÖD
A Bajnokok Ligája történetében keddig nem akadt olyan csapat, amelyikből egy mérkőzésen három játékost is kiállítottak. Most már van ilyen: a Pireuszban 3–1-re kikapó Anderlechtből Cheikhou Kouyaté (49. perc), Fabrice N'Sakala (88.) és a két büntetőt védő kapus, Silvio Proto (93.) kapta meg a piros lapot.

ELRONTOTT TIZENEGYESEK
S ha már Pireuszban járunk, és szóba került a hazaiak által elpuskázott két tizenegyes, idézzük fel 2009 októberét, ugyanis legutóbb akkor fordult elő ilyesmi. Akkor Hans-Jörg Butt, a Bayern München kapusa védett ki két büntetőt a Girondins Bordeaux otthonában. Érdekes párhuzam, hogy azt a meccset is a két tizenegyest kihagyó csapat nyerte meg (2–1).

LABDARÚGÓ BL
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT

Manchester United (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–0
G: Ph. Jones (69.)

Real Sociedad (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 0–1
G: Ömer Toprak (49.)


B-CSOPORT
Galatasaray (török)–Juventus (olasz) 0–0 – havazás miatt félbeszakadt

FC Köbenhavn (dán)–Real Madrid (spanyol) 0–2
G: Modric (25.), C. Ronaldo (48.)


C-CSOPORT

Benfica (portugál)–Paris Saint-Germain (francia) 2–1
G: Lima (45. – 11-esből), Gaitán (58.), ill. Cavani (37.)

Olympiakosz Pireusz (görög)–Anderlecht (belga) 3–1
G: Saviola (34., 58.), Domínguez (95. – 11-esből), ill. Kljestan (39.)


D-CSOPORT

Bayern München (német)–Manchester City (angol) 2–3
G: Müller (5.), Götze (12.), ill. D. Silva (28.), Kolarov (59. – 11-esből), Milner (62.)

Viktoria Plzen (cseh)–CSZKA Moszkva (orosz) 2–1
G: Kolár (77.), Wágner (90.), ill. Musa (65.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester United 6 4 2 0 12–3 +9 14
2. Bayer Leverkusen 6 3 1 2 9–10 –1 10
3. Sahtar Doneck 6 2 2 2 7–6 +1 8
4. Real Sociedad 6 0 1 5 1–10 –9 1
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 6 5 1 0 20–5 +15 16
2. Juventus 5 1 3 1 9–8 +1 6
3. Galatasaray 5 1 1 3 7–14 –7 4
4. FC Köbenhavn 6 1 1 4 4–13 –9 4
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 6 4 1 1 16–5 +11 13
2. Olympiakosz 6 3 1 2 10–8 +2 10
3. Benfica 6 3 1 2 8–8 0 10
4. Anderlecht 6 0 1 5 4–17 –13 1
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 6 5 0 1 17–5 +12 15
2. Manchester City 6 5 0 1 18–10 +8 15
3. Viktoria Plzen 6 1 0 5 6–17 –11 3
4. CSZKA Moszkva 6 1 0 5 8–17 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik