MU: A Van Persie távozásáról szóló pletyka nonszensz - Moyes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.08. 10:03
null
Robin van Persie biztosan marad – legalábbis David Moyes szerint (Fotó: Action Images)
Ahogy arról korábban angol sajtóhírre hivatkozva beszámoltunk, Robin van Persie állítólag elhagyná az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban botladozó Manchester Unitedtől. David Moyes, a „vörös ördögök” menedzsere a nonszensz jelzővel illette a holland támadó távozásáról szóló pletykákat, de természetesen szóba került a Newcastle Unitedtől elszenvedett egygólos vereség is.

 

„Nonszensz az a hír, mely szerint Van Persie távozni szeretne. Nem tudom, milyen keményebb szót használhatnék ezzel kapcsolatban” – értetlenkedett Moyes, aki szerint nincs igazuk azoknak, akik úgy vélik, hogy próbálja megváltoztatni a Manchester United játékát.

„Változtatások? Nem hiszem, hogy bármit is változtattam volna. Ugyanazok a játékosok állnak rendelkezésre, akik a legutóbbi idényben – kezdte a szakember. – Egy játékost hoztam magammal. Ha módosítanék, akkor elfogadnám a kritikákat, de alapvetően ugyanazokkal a futballistákkal dolgozom, akik a legutóbbi szezon végeztével megnyerték a bajnokságot. A fiatal Adnan Januzajt beépítettem a csapatba, de más változtatást nem eszközöltem.”

A Newcastle Unitedtől elszenvedett 1–0-s vereség után arra is fény derült, hogy a „vörös ördögök” japán légiósa, Kagava Sindzsi azért nem vállalta a játékot, mert az Everton elleni mérkőzés után olyan sokat evett, hogy gyomormosáson esett át.

„A szerdai meccs után nagyon beteg volt, pénteken egy kicsit edzett, de alacsony intenzitással. Úgy gondoltuk, jobb, ha nem vállalunk kockázatot a szerepeltetésével, nehogy komolyabb problémája legyen. A játékos úgy véli, hogy túl sokat evett, gyomormosáson esett át, de azt hiszem, most már minden rendben van” – mondta Kagavával kapcsolatban Moyes.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
Tegnap, 22:42

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17