Man. United: Moyes sokat költhet erősítésre januárban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.01. 09:35
null
Leighton Baines (kékben) az MU első számú januári kiszemeltje (Fotó: Action Images)
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint a Manchester United menedzsere, David Moyes 50 millió fontot (mintegy 18 milliárd forintot) költhet januárban csapata megerősítésére. A Glazer család a gyenge szezonkezdet miatt invesztálna új igazolásokba.

 

A Manchester United hat forduló után csak 12. a tabellán, eddigi bajnokijaiból mindössze kettőt nyert meg, és egy iksz mellett háromszor pont nélkül maradt címvédő létére. A Bajnokok Ligájában viszont a Bayer Leverkusen elleni 4–2-es sikerrel rajtoltak a „vörös ördögök".

Az angol sajtó már Moyes kiszemeltjeit is találgatja: a Guardian szerint Leighton Bainest, az Everton védőjét ismét megpróbálja megszerezni a skót menedzser, ahogyan Ander Herrerát, az Athletic Bilbao középpályását is.

TÁVOZÓK IS LEHETNEK
Az angol sajtó természetesen távozókról is írt; a klubot elhagyók között ott lehet Kagava Sindzsi is, aki érzi, hogy javulnia kell.

A Telegraph szerint a Porto belső védője, Eliaquim Mangala szintén a januári célpontok között van, csakúgy, mint a Borussia Dortmund középpályása, Ilkay Gündogan. Andrés Iniestát is figyeli a Manchester United, ám ő minden bizonnyal hosszabbít a Barcelonával és nem vált klubot.

A szigetországi sajtó egybehangzó értesülése szerint Moyesnak januárban 50 millió fontja lesz az erősítésekre, melyeket a szakvezető szükségesnek is tart.

„Öt-hat világklasszis játékosra van szükség, hogy megnyerd a Bajnokok Ligáját – mondta újságírók kérdésére Moyes a szerdai, Sahtar Doneck elleni BL-csoportmeccsre való indulás előtt. – A Bayern Münchennek megvan, a Barcelonának is megvolt, és a Real Madridnak is úgy néz ki, hogy meglesz. Ezen a szinten kell lenned, hogy győztesen zárd a sorozatot. Mi még talán nem tartunk ott, de tapasztalatunk az van."

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik