Angol Ligakupa: a ráadásban érkezett Dzeko; továbbjutott a Spurs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.30. 23:26
A Manchester City bejutott a legjobb nyolc közé az angol Ligakupában, miután hosszabbításban 2–0-ra győzött a Newcastle otthonában, míg a Tottenham 2–2-t követően tizenegyespárbajban múlta felül a Hull Cityt.

A Manchester City nem a legerősebb összeállításban lépett pályára, de így is remek játékosok alkották Manuel Pellegrini csapatát. A City a Pantilimon – Richards, Boyata, Lescott, Kolarov – Rodwell, Garcia, Navas, Milner – Jovetics, Dzeko összeállításban kezdett, de Sztevan Jovetics azonban nem sokat maradt a pályán, a 9. percben sérülés miatt le kellett őt cserélni. mindenesetre a beálló Alvaro Negredóval nem gyengült a csapat...

Bár több helyzetet is kidolgozott a manchesteri együttes, és voltak olyan periódusok is, amikor hatalmas nyomást helyezett a „szarkákra", a 90 perc alatt nem született gól, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban aztán felőrölte ellenfelét a Man. City, s az első tizenöt percben elrendezte a továbbjutást a City: először Edin Dzeko passzolt Álvaro Negredóhoz, aki közelről a kapuba pörgette a labdát, majd a bosnyák volt eredményes James Milner remek passza után.

TOTTENHAM–HULL CITY

Gylfi Sigurdsson nem kis gólt ragasztott a Hull City kapujába a 16. percben. Az izlandi játékos, miután két ellenfél között remekül vette át a labdát, 23 méterről, amolyan Ibrahimovic módra zúdította a labdát a jobb felsőbe.

Kiegyenlített párharcot hozott a folytatásban a találkozó. Érdekes, hogy többször is próbálkoztak lövéssel a csapatok, de a 80. percig mindössze egyszer-egyszer találták el a kaput. A Hull gólja nem is kapuralövésből született...

Az 53. percben az amúgy rendkívül tetszetős vendég kontra után Curtis Davies becsúszva képtelen volt az üres kapuba lőni a labdát, sőt, a labda tulajdonképpen visszafelé jött, de pont így pattant Brad Friedel kapus hátára, onnan pedig a kapuba. Hivatalosan ez öngól volt.

A folytatásban nem esett újabb gól, így jöhetett a hosszabbítás, amelyet a Hull kezdett jobban, hiszen a 99. percben egy szögletet követően Paul McShane fejelt védhetetlenül a hazai kapujába.

Ezzel azonban még mindig nem volt vége, a 108. percben a csereként pályára lépett Harry Kane lőtte ki a bal alsó sarkot, következhetett a tizenegyespárbaj.

Ahol ezúttal valóban nagy szerepe volt az idegeknek, hiszen a küzdelmek csak a 18. (!) rúgó lövése után dőltek el – a Spurs javára.

A Tottenham kilenc játékosa közül csak Erik Lamela rontott, a „tigrisektől" azonban Aaron McLean, majd az utolsó párban Ahmed Elmohamady is rontott, így a Tottenham jutott a negyeddöntőbe.

A KEDDI MÉRKŐZÉSEKRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Newcastle–Manchester City 0–2 (Negredo 99., Dzeko 105.) – hosszabbítás után
Tottenham–Hull City 2–2 (Sigurdsson 15., Kane 108., ill. Friedel 53. – öngól, McShane 99.) – tizenegyesekkel 8–7

Legfrissebb hírek

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
19 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18

Nagyon nem ment a játék Newcastle-ben a Barcának, de Yamal 96. perces büntetőjével sikerült elkerülnie a vereséget

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Lamine Yamal bombaformájában várja a Newcastle elleni BL-csatát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 07:43

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36
Ezek is érdekelhetik