PL: Az egy null értékesebb, mint az öt kettő - Szczesny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.02. 13:30
Az Arsenal házigazdaként 1–0-s győzelmet aratott a Tottenham Hotspur elleni londoni derbin a Premier League 3. fordulójában. Az „ágyúsok” lengyel labdarúgója, Wojciech Szczesny szerint a mostani siker értékesebb, mint az elmúlt két idénybeli, amikor egyaránt 5–2-re győztek a Spurs ellen.

„Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel és a teljesítményünkkel is, különösen azért, mert a kilencven perc alatt végig remekül védekeztünk – mondta Szczesny. – Nagyon veszélyesek voltak a kontráink, és alighanem mindent elmond a mérkőzésről, hogy az ellenfél kapusa, Hugo Lloris volt talán a mérkőzés legjobbja. A védekezésünk ezen a meccsen, és a korábbi találkozókon fantasztikus volt, Mathieu Flamini érkezésével még tovább erősödtünk. Számomra értékesebb ez az egy nullás siker, mint a korábbi öt kettesek. Bár elismerem, az biztos látványosabb. Nyilvánvaló, hogy az Aston Villától elszenvedett vereségünk kiábrándító volt az első fordulóban, de gyorsan javítottunk, és meg tudtuk mutatni mindenkinek, hogy mire vagyunk képesek valójában.”Szczesny. – Nagyon veszélyesek voltak a kontráink, és alighanem mindent elmond a mérkőzésről, hogy az ellenfél kapusa, Hugo Lloris volt talán a mérkőzés legjobbja. A védekezésünk ezen a meccsen, és a korábbi találkozókon fantasztikus volt, Mathieu Flamini érkezésével még tovább erősödtünk. Számomra értékesebb ez az egy nullás siker, mint a korábbi öt kettesek. Bár elismerem, az biztos látványosabb. Nyilvánvaló, hogy az Aston Villától elszenvedett vereségünk kiábrándító volt az első fordulóban, de gyorsan javítottunk, és meg tudtuk mutatni mindenkinek, hogy mire vagyunk képesek valójában.”

Az Arsenal az elmúlt időszakban bejutott a BL-csoportkörbe – a török Fenerbahcét búcsúztatta kettős győzelemmel –, és a bajnokságban is két győzelemmel javította mérlegét.

A Tottenhamnél egyelőre kevesebb figyelem irányul az elveszített rangadóra – pedig az ilyeneken dől majd el, hogy összejön-e az áhított BL-indulás vagy sem –, mint az elveszített kulcsemberre. Gareth Bale Madridba történő igazolása hetek óta tartó bizonytalanság után szintén vasárnap este lett végleges, és kapott hivatalos megerősítést.

„Akadt néhány problémánk az első huszonöt percben, az ellenfél lendületes és veszélyes volt, különösen pár szabadrúgás után – értékelt André Villas-Boas. – Miután hátrányba kerültünk, már előttünk is adódtak lehetőségek, de nem tudtunk élni azokkal. Miként a második felvonásban sem, amikor pedig elszántan és bátran küzdöttünk, és az Emirates-stadionban sikerült nyomást gyakorolnunk az Arsenalra. A hazaiaknak végig négy hátvéddel kellett védekezniük, de sajnos így sem sikerült pontot szereznünk. Az Arsenal nem jobb játékkal kerekedett fölénk, hanem azzal, hogy lezárta előttünk a területeket, amit mi nem tudtunk áttörni. Azt hiszem, ezeket figyelembe véve ebből a meccsből ki lehetett volna hoznunk valamit.”

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14
Ezek is érdekelhetik