PL: a Man. United a Crystal Palace-on „állna bosszút”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.02. 12:46
null
Villas-Boas úgy érzi: gól és pont nélkül maradt csapata többet érdemelt volna (Fotó: Reuters)
Harmadik mérkőzését nyerte meg 1–0-ra a Premier League most zajló szezonjában a Liverpool, amely ezzel a teljesítménnyel jelenleg listavezető. Párhuzam még a liverpooliak esetében, hogy mindhárom gól Daniel Sturridge érdeme, aki annak örül, hogy a szövetségi kapitány vasárnap a helyszínen látta a legutóbbi, Manchester United felett aratott győzelmüket. A vesztes oldalról nyilatkozó Nemanja Vidics a következő ellenfélen, történetesen a Crystal Palace-on állna „bosszút”.

 

„Keményen dolgozunk a bajnokság kezdete óta, menedzserünk pedig hangsúlyozta, a csapat a lényeg, nem pedig az egyének. Szerencsére ezt a pályán is megmutattuk. Örülök, hogy Roy Hodgson szövetségi kapitány a helyszínen látta a találkozót” – mondta a győzelem és a győztes gól után Sturridge.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az angol bajnokság 2013–2014-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ilyenkor arra van szükség, hogy amilyen gyorsan csak lehet, újra mérkőzésen lépj pályára – mondta Vidics, aki azonban tisztában van vele, hogy a válogatott miatti szünet nem kedvez a tervének. – Néhányan közülünk itt maradtunk a klubnál, és keményen dolgozunk tovább, mások elmentek a válogatotthoz. Van, amikor kimondottan jót tesz, ha ilyenkor valaki elmegy a válogatotthoz, és onnan visszatérve, ott feltöltődve áll készen a feladatra.”

A Manchester United legközelebb szeptember 14-én játszik bajnokit, akkor 13.45 órától fogadta a Crystal Palace-t. A Liverpool két nappal később 21 órától a Swansea vendégeként lép pályára, minden bizonnyal nagyon készülnek majd Sturridge-ra és Sturridge-ból.

Az Arsenal házigazdaként 1–0-s győzelmet aratott a Tottenham Hotspur elleni londoni derbin a 3. fordulóban. Az „ágyúsok” lengyel labdarúgója, Wojciech Szczesny szerint a mostani siker értékesebb, mint az elmúlt két idénybeli, amikor egyaránt 5–2-re győztek a Spurs ellen.

„Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel és a teljesítményünkkel is, különösen azért, mert a kilencven perc alatt végig remekül védekeztünk – mondta Szczesny. – Nagyon veszélyesek voltak a kontráink, és alighanem mindent elmond a mérkőzésről, hogy az ellenfél kapusa, Hugo Lloris volt talán a mérkőzés legjobbja. A védekezésünk ezen a meccsen, és a korábbi találkozókon fantasztikus volt, Mathieu Flamini érkezésével még tovább erősödtünk. Számomra értékesebb ez az egy nullás siker, mint a korábbi öt kettesek. Bár elismerem, az biztos látványosabb. Nyilvánvaló, hogy az Aston Villa elleni vereségünk kiábrándító volt az első fordulóban, de gyorsan javítottunk, és meg tudtuk mutatni mindenkinek, hogy mire vagyunk képesek valójában.”

Az Arsenal az elmúlt időszakban bejutott a BL-csoportkörbe – a török Fenerbahcét búcsúztatta kettős győzelemmel –, és a bajnokságban is két győzelemmel javította mérlegét.

A Tottenhamnél egyelőre kevesebb figyelem fordul az elveszített rangadóra – pedig az ilyeneken dől majd el, hogy összejön-e az áhított BL-indulás vagy sem –, sokkal inkább egy elveszített kulcsemberre. Gareth Bale Madridba történő igazolása hetek óta tartó bizonytalanság után szintén vasárnap este lett végleges, és kapott hivatalos megerősítést.

„Akadt néhány problémánk az első huszonöt percben, az ellenfél lendületes és veszélyes volt, különösen pár szabadrúgás után – értékelt André Villas-Boas. – Miután hátrányba kerültünk, már előttünk is adódtak lehetőségek, de nem tudtunk élni azokkal. Miként a második felvonásban sem, amikor pedig elszántan és bátran küzdöttünk, és az Emirates stadionban sikerült nyomást gyakorolnunk az Arsenalra. A hazaiaknak végig négy hátvéddel kellett védekezniük, de sajnos így sem sikerült pontot szereznünk. Az Arsenal nem jobb játékkal kerekedett fölénk, hanem azzal, hogy lezárta előttünk a területeket, amit mi nem tudtunk áttörni. Azt hiszem, ezeket figyelembe véve ebből a meccsből ki lehetett volna hoznunk valamit.”

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
5 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
20 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
22 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik