Liverpool: Suárez egyedül edz a tiszteletlenség miatt

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 19:15
Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere önálló felkészülésre utasította Luis Suárezt, miután szerinte „totális tiszteletlenséget” tanúsított a klub felé. A „vörösök” menedzsere továbbá tagadta azt az uruguayi játékosnak tett állítólagos ígéretét, miszerint ha a Bajnokok Ligájába nem jut be a csapat, akkor elengedi a támadót.

„Semmilyen ígéretet nem tettem, és semmilyen ígéretet nem hazudtoltam meg. A klub és az ő képviselői több megbeszélést folytattak, és ő tisztában van vele, mi a helyzet. Teljes tiszteletlenséget tanúsít a klubbal szemben – a klubbal, amely mindent megadott számára. Természetesen a megnyilatkozásai keserűséggel töltenek el, de a munkám során ezen felül kell kerekedni” – nyilatkozta Rodgers.

Suárez egyik, a héten adott interjújában azt állította, távozna a Liverpooltól, és szinte már szabadnak érzi magát. Az uruguayi hozzátette: nem azért akar másik klubhoz menni, hogy megsértse a Poolt, hanem távozását szakmai okok indokolhatják.

További részleteket Suárez nyilatkozatából itt olvashat!

Suárez egyik, a héten adott interjújában azt állította, távozna a Liverpooltól, és szinte már szabadnak érzi magát. Az uruguayi hozzátette: nem azért akar másik klubhoz menni, hogy megsértse a Poolt, hanem távozását szakmai okok indokolhatják.

További részleteket Suárez nyilatkozatából itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39
Ezek is érdekelhetik