Liverpool: Gulácsi távozása miatt is jött a belga kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.06. 17:04
A Liverpool labdarúgócsapata három kapussal – Brad Jones, Pepe Reina és a most szerződtetett Simon Mignolet – vág neki a következő szezonnak. Brendan Rodgers menedzser szerint összetett oka volt annak, hogy új kapuvédőt szerződtettek a nyáron.

„Mindig is fontosnak éreztem, hogy a kereten belül versenyhelyzet legyen, és ez vonatkozik a kapusokra is. Beszéltem Pepével az elmúlt hónapokban, és elmondtam neki, hogy az igazi verseny miatt szeretnék hozni egy másik kapust. Nagyon őszinte voltam velük, és megértették a helyzetet. Pepe lenyűgöző teljesítményt nyújtott eddig itt, Brad Jones is kitűnő volt, amikor beállhatott, de úgy éreztem, kell még egy kapus” – nyilatkozta a menedzser a Sky Sportsnak.

„Simon érkezésével nagyszerű verseny alakul ki, és ez mindenkit jobb teljesítményre sarkall. Gulácsi Péter személyében kapust veszítettünk, és legalább három bevethető kapusra szükségünk van. Simon Mignolet megvásárlásával Európa egyik top fiatal kapusát szereztük meg – és ezt bizonyította már az elmúlt években a Sunderlandben” – tette hozzá Rodgers.

A Liverpooltól távozó Gulácsi Péter négy évre szóló szerződést írt alá az osztrák Red Bull Salzburghoz.

 

 

Legfrissebb hírek

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:28

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Gulácsi nagy bravúrt is bemutatott a Villarrealban – videó

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 13:45

Gulácsi győztes meccsen mutatkozott be a Villarrealban

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 11:59

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Utazás a „sárga tengeralattjáróval”: Gulácsi Péter a Villarrealnál

Légiósok
2026.08.04. 08:27

Hendersont bejelentette a Chelsea, megegyeztek a klubok Vitálisról – ez történt hétfőn a nemzetközi és a hazai transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.03. 22:45