MU: Olyan sokáig kellett várnom - Van Persie

2013.04.22. 23:21
Robin van Persie, a Manchester United labdarúgója büszke a hétfő este szerzett három góljára, de mint a Sky Sportsnak az Aston Villa elleni bajnoki meccs (3–0) után elmondta: nem ez a fontos, hanem a jól megérdemelt bajnoki cím.

„Teljesen mindegy, ki lövi a gólokat, csak nyerjünk. Az első perctől kezdve jól játszottunk, és nagyon sokat számított, hogy korán sikerült megszereznünk a vezetést. Nagyon boldog vagyok, egyben furcsán is érzem magam. Olyan sokáig kellett várnom az első bajnoki címre... Nagyszerű érzés tölt el, fantasztikus társakkal alkothatok fantasztikus csapatot. Mindannyian megdolgoztak a bajnoki címért, csakúgy, mint az edzők, a gyúrók, a stáb összes tagja. Ez a huszadik bajnoki címünk, azt hiszem, rászolgáltunk. A második gól? Életem egyik legnagyobb gólja! Csak jól kellett időzítenem... Igen, tudom, a következő meccset az Arsenallal vívjuk, de egyelőre hadd élvezzem ezeket a pillanatokat!" – mondta az Aston Villa elleni 3–0 után a holland támadó.

Van Persie 2004-ben igazolt a Feyenoordból az Arsenalba, de ahogyan korábban nem nyert holland bajnoki címet a rotterdamiakkal, ugyanúgy nem hozott neki angol bajnoki címet a londoniaknál eltöltött nyolc év sem.

Legfrissebb hírek

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
2026.06.13. 10:37

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
2026.06.08. 08:05

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39
Ezek is érdekelhetik