
A Middlesbrough és a Chelsea több mint négy év után találkozott újra tétmérkőzésen, hiszen már negyedik esztendeje nincs egy osztályban a két csapat, és a kupában sem sodorta egymás útjába a sors a feleket. Az bizakodással tölthette el a „kékek" szurkolóit, hogy a két csapat legutóbbi öt összecsapásán egyetlen gólt sem kapott a Chelsea, ellenben lőtt tizenhármat, s mindegyik mérkőzést megnyerte.
A találkozó első húsz percében a tartalékos összeállításban pályára lépő Chelsea akarata érvényesült. A vendégek többet birtokolták a labdát, és több támadást is vezettek, mint a Middlesbrough, igazán nagy helyzetig azonban nem sikerült eljutniuk.
A folytatásban a hazaiak felvették a mérkőzés ritmusát, a 26. percben McDonald fejelt Cech kapuja mellé egy jobb oldali beadást követően, majd a 40. percben Carayol átlövését csak üggyel-bajjal hárította a cseh kapus.
A második félidő elején magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Chelsea, aminek az 51. percben meg is lett az eredménye. Benayoun készítette le a labdát a tizenhatos előterében tartózkodó Ramiresnek, aki egy igazítás után úgy lőtt a kapu jobb felső sarkába, hogy lövése még Fernando Torres hátán is megpattant. Egy perccel később újabb gólszerzési lehetőség nyílt a vendégek előtt, ám Oscar lövése elsuhant a kapu előtt, míg az 58. percben Torres a kapu fölé bombázott.
A folytatásban a Middlesbrough játékából továbbra is hiányzott a kreativitás és az átütőerő, így helyzetekig sem jutottak el a hazaiak.
Ellentétben a Chelsea-vel. A 72. percben a csereként pályára lépő Eden Hazard tekerése még mellé szállt, egy perccel később azonban parádés összjáték végén eldöntötte a mérkőzést a Chelsea.
Hazard játszotta meg a tizenhatos előterében álló Oscart, a brazil játékos gyönyörű mozdulattal visszasarkazta a labdát a büntetőterületre betörő belga középpályás elé, aki a nála is jobb helyzetben lévő Victor Moseshez továbbított, a nigériai támadó pedig öt méterről az üres kapuba passzolt.
A hajrában a Chelsea-játékosok koncentrációja alábbhagyott, így a Borónak voltak lehetőségei a szépítésre, ezekkel azonban nem élt, így a „kékek" jutottak a negyeddöntőbe. Rafa Benítez csapatának ellenfele a legjobb nyolc között a Manchester United lesz.
FA-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Middlesbrough–Chelsea 0–2 (Ramires 51., Moses 73.)
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Everton–Wigan Athletic március 9., 13.45
Manchester City–Barnsley (II.) március 9., 18.30
Millwall (II.)–Blackburn Rovers (II.) március 10., 15.00
Manchester United–Chelsea március 10., 17.30

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni





