Blackpool: saját fia edzője lett a korábbi MU-legenda

2013.02.18. 17:29
Paul Ince, a Manchester United korábbi legendája, 53-szoros angol válogatott labdarúgó lett az angol másodosztályban (Championship) szereplő Blackpool menedzsere.

A hétfőn egy évre kinevezett Paul Ince a harmadik menedzsere a csapatnak ebben a szezonban Ian Holloway és Michael Appleton után. A 45 éves szakember majdnem két évig edzői munka nélkül volt; legutóbbi csapatát, a Notts Countyt 2011 áprilisában hagyta el.

„Furcsa a csapat menedzsereként itt ülnöm, hiszen eddig szurkolóként jártam a stadionba, no meg hogy lássam a fiamat futballozni – utalt Paul Ince arra, hogy 21 éves fia, Tom Ince a csapat egyik erőssége, 33 mérkőzésen 17 gólt szerzett ebben a szezonban. – Óriási öröm számomra, hogy újra edző lehetek, és egy csomó nagyszerű fickóval dolgozhatok együtt."

A Blackpool jelenleg 14. a tabellán, és miközben csupán 10 pont a lemaradása az élvonalba jutással kecsegtető osztályozós helyektől, a kiesőzóna még közelebb – hatpontnyira – van hozzá.

A Manchester United játékosaként egyebek mellett két bajnoki címet szerző Paul Ince annak idején az első fekete csapatkapitánya volt az angol válogatottnak, és az első fekete brit szakvezető volt, akit Premier League-klub (a Blackburn Rovers) menedzserévé neveztek ki. A két Ince a Notts Countynál már dolgozott együtt.

Legfrissebb hírek

A Pókember könnyfakasztó jelenetét felhasználva jelentette be új kapusát a Burnley

Angol labdarúgás
2026.08.06. 11:51

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40