MU: a Crystal Palace tehetsége a nyáron érkezik - hivatalos

2013.01.25. 10:51
null
Zaha nyártól a Manchester United futballistája lesz (Fotó: manutd.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett a Crystal Palace-szal Wilfried Zaha átigazolásáról. Az angol válogatott támadó a nyáron csatlakozik a „vörös ördögökhöz".

 

 

A Crystal Palace honlapjának közlése szerint a két klub megegyezett Zaha átigazolásáról, és a 20 esztendős támadó pénteken át is esik Manchesterben az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Zaha már a személyes feltételekről is megállapodott a „vörös ördögökkel", a transzfert várhatóan jövő hét elején véglegesítik a csapatok.

Zaha csak az idény végén csatlakozik az MU-hoz, addig a második ligás Crystal Palace-nál szerepel kölcsönben. A Palace az élvonalba kerülésért küzd a Championshipben, jelenleg negyedik a londoni együttes, hátránya két pont az automatikus feljutást érő második hely jelenlegi gazdája, a Leicester mögött.

„Úgy érzem, nagyszerű üzlet ez a klubnak és a játékosnak egyaránt. Köszönünk mindent Wilfnek, amit tett a Crystal Palace-ért, és sok sikert kívánunk neki a Manchester Unitedben – nyilatkozta Steve Parish, az eladó fél társelnöke. – Nagyon fontos nekünk, hogy Zaha az idény végéig nálunk marad, így segíthet a feljutás kiharcolásában."

Wilfried Zaha természetesen rendkívül boldog volt, hogy a manchesteriek futballistája lesz 2013 júliusától.

„Nagyon örülök, hogy a United játékosa leszek, ezzel véget ér a régóta tartó spekuláció – mondta Wilfried Zaha a Palace hivatalos honlapjának. – Szeretném megköszönni a klub vezetőinek, hogy lehetővé tették számomra a váltást, bár a szezon végéig még minden erőmmel a Crystal Palace-ra koncentrálok. Több mint tíz éve itt futballozom, szívembe zártam a csapatot örökre, szeretnék segíteni a klubnak, hogy visszajusson a Premier League-be."

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere elmondta: egy rendkívül tehetséges játékossal erősödik a klub, s reméli, Zaha élvezni fogja a játékot új együttesénél.

Az elefántcsontparti születésű Zaha – aki jobbszélsőként és támadóként is bevethető – ebben a szezonban 27 másodosztályú bajnokin öt gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki a Crystal Palace színeiben. Az angol válogatottban is bemutatkozott a 20 éves labdarúgó, s várhatóan a Brazília elleni felkészülési mérkőzésen is szóhoz jut majd.

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
7 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
21 órája

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

75 millió euróért igazolt középpályást a Man. United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 18:00

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55