Arsenal: a Barcelona nem adja el Villát, Beckham sem érkezik

2013.01.29. 12:53
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal menedzsere, Arsene Wenger az együttes keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a Barcelona egyértelművé tette, hogy nem akar megválni David Villától, valamint közölte, hogy David Beckham nem igazol Londonba, annak ellenére, hogy a napokban a csapattal edz.
Miután több angol lap is tényként kezelte, hogy az Arsenal és a Barcelona között szóban már megkezdődött a tárgyalás a 85-szörös spanyol válogatott David Villa átigazolásáról, Arsene Wenger gyorsan pontot tett az ügy végére. „A Barcelona egyértelműen jelezte, hogy nem akarja eladni David Villát – mondta a londoniak menedzsere. – Jelenleg elég megfelelő képességű csatárunk van. Olyan játékosokat kell igazolnunk, akik erősítik a keretünket. Ha ez nem megoldható, akkor inkább ne tegyünk semmit.”Az Arsenal szakvezetője nyilatkozott David Beckhamről is, aki az elmúlt napokban a csapattal tréningezett, így az ő megszerzése is felvetődött.„David felhívott, és jelezte, hogy szeretne velünk edzeni. Ez mindössze a felkészülését szolgálja, szó sem volt a szerződtetéséről” – nyilatkozta Wenger.
Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
13 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
14 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55