Man. City: most Mancini bírálja Clattenburgöt

2012.12.15. 09:56
Újra kereszttűzbe került Mark Clattenburg angol játékvezető, Roberto Mancini, a Manchester City ugyanis őt tette felelőssé Gareth Barry Newcastle elleni eltiltásáért. A középpályás azért nem játszhat szombat kora délután a „szarkák” ellen, mert beszólt a manchesteri derbin negyedik játékvezetőként tevékenykedő Clattenburgnek, aki ezt belevette a mérkőzésről írt jelentésbe.

„Nem is értem, miért kellett ekkora ügyet csinálni az egészből. Gareth érett, komoly játékos, akit bosszantott, hogy az utolsó percben kapott góllal kikaptunk az év egyik legfontosabb meccsén, Clattenburg pedig még oda is szólt neki, provokálta. Pedig tudnia kell, mit érez ilyenkor egy játékos – mondta Mancini. – Talán a Chelsea-meccsel is kapcsolatban van az ügy, ezt nem tudom."

Clattenburg hetekig nem kapott feladatot, miután a Chelsea–Manchester United mérkőzést követően a londoniak azzal vádolták meg, hogy rasszista megjegyzéseket tett egyik játékosukra. Később tisztázták a bírót a szövetségben.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
16 órája

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
23 órája

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29