MU: Van Persie jelentheti a különbséget - Ferguson

2012.10.27. 13:47
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere a The Mirrornak adott nyilatkozatában elmondta, Robin van Persie jelentheti a különbséget a trófeákért folytatott versenyfutásban. A nyáron 24 millió fontért szerződtetett támadó eleddig nyolc gólt és három gólpasszt jegyzett a „vörös ördögök” színeiben.

„Robin időről időre egyre jobb teljesítményt nyújt – vélekedett Ferguson. – A Stoke City és a Braga ellen is lenyűgözően mozgott. A Stoke ellen szenzációs gólpasszt adott Rooneynak. Zseniálisan adta be a labdát az utolsó védő és a kapus közé. Az ilyen típusú beíveléseket gyűlölik a hátvédek. Azért vettük meg, hogy ő jelentse a különbséget a mérkőzéseken.”

„Amikor megtudtuk, hogy Robin nem hosszabbít az Arsenallal, nagyon szerettük volna megszerezni és végül sikerrel jártunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a sorainkban tudhatjuk. Robin egy igazi profi, remekül végzi a dolgát az edzéseken, és ez a mérkőzéseken is meglátszik” – folytatta a rutinos szakember.

Van Persie érkezésével sokáig úgy tűnt, Javier Hernández ideje lejárt az MU-nál, ám a mexikói támadó két góljával döntő érdemeket szerzett a Braga feletti, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen aratott (3–2) győzelem alkalmával.

„A Danny Welbeck, Chicharito, Van Persie, Rooney támadósorunk fantasztikus lehetőségeket nyújt számunkra. Úgy érzem, egészséges rivalizálás folyik köztük” – tette hozzá Ferguson.

A Manchester United vasárnap a Chelsea otthonában lép pályára a Premier League 9. fordulójának rangadóján.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
17 órája

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46