Man. United: korábbi klubtársa csúnyán beszólt Van Persie-nek

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 16:23
Emmanuel Eboué, az Arsenal korábbi labdarúgója twitter-üzenetben fejezte ki felháborodását, amit volt klubtársa, Robin van Persie Manchester Unitedbe igazolása váltott ki belőle.

„Nem tudom megérteni ezt az ostoba hollandot. Sajnálom, képtelen vagyok felnézni egy olyan kapitányra, aki elhagyja a saját hajóját″ – írta Eboué, aki egyúttal kifejezte nagyrabecsülését Arsene Wenger Arsenal-menedzsernek gazdasági érzéke láttán.

„A főnök megint a lehető legjobb áron adott túl egy futballistán, aki már nem lesz jobb. Nagy pénzügyi mágus! Van Persie többé sohasem lesz az, aki korábban volt″ – tette hozzá az elefántcsontparti játékos, aki Van Persie után nem sokkal (2005) érkezett az Arsenalba, és tavaly igazolt el onnan – nem egy közvetlen riválishoz, hanem a török Galatasarayhoz.

A Manchester Unitedből nemrégiben távozó Michael Owen is kommentálta az átigazolást, igaz, ő más hangnemben.

„Rooney, Van Persie, Berbatov, Wellbeck, Hernández – létezik ennél erősebb csatársor? Nem vagyok biztos abban, hogy feltétlenül támadót akartak, de amikor egy ilyen játékos megszerezhetővé válik, meg kell szerezni″ – írta twitter-üzenetében a korábbi aranylabdás, akinek jelenleg nincs klubja.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik