Arsenal: Van Persie? Éppen ezt akartuk elkerülni - Wenger

Vágólapra másolva!
2012.08.16. 17:07
null
Az új szezonban elválnak Van Persie és Wenger útjai (Fotó: Action Images)
Cesc Fabregas és Samir Nasri után támadógépezetének harmadik kulcsjátékosát veszítette el az Arsenal egy éven belül. Arsene Wenger, az angol élvonalbeli labdarúgóklub menedzsere nem rejtette véka alá szomorúságát amiatt, hogy Robin van Persie éppen egy közvetlen riválishoz, a Manchester Unitedhez igazolt.

„Egy újabb keserű pirula, amelyet le kell nyelnünk – mondta Arsene Wenger a TF1 francia televíziónak. – Az ilyesmi mindig szomorú, de a gazdasági megfontolásokkal és a játékos akaratával nem lehetett szembemenni. Ha nem sikerül megállapodni a hosszabbításról egy futballistával, akinek egy év maradt a szerződéséből, akkor nem marad más megoldás, mint elengedni."

Van Persie olyan játékos, akinek nevét mindenkori edzője elsőként írja fel a csapat összeállításakor – folytatta Wenger, elismervén: az ő szemszögükből a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg.

„Jobb lett volna külföldre eladni, mondjuk a PSG-nek, mint egy közvetlen riválisnak, ám hiába törekedtünk arra, hogy ezt elkerüljük, nem volt más választásunk" – folytatta a menedzser, aki a francia gólkirály, Olivier Giroud megszerzése ellenére is kemény feladvánnyal szembesül majd az ütőképes csatársor kialakításakor.

„Nagyon nagy kihívás elébe nézünk, nehéz lesz megfelelni. (Van Persie) az elmúlt szezonban harminc gólt szerzett, ez majdnem meccsenként egy. Nem mondom, pénzügyi szempontból nem jártunk rosszul, de a futballt ugyebár a pályán nem pénzzel játsszák" – tette hozzá Wenger.

A holland támadó manchesteri orvosi vizsgálatát mára időzítették, és Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere biztos abban, hogy nem lesz semmi komplikáció, és Van Persie pályára léphet az Everton elleni hétfői bajnoki nyitányon.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik