Anglia: Ferguson és Wenger egyeztetett Van Persie-ről

2012.08.14. 07:59
A Daily Mail információi szerint a Manchester United, illetve az Arsenal menedzsere, Alex Ferguson és Arsene Wenger személyesen egyeztetett a „Robin van Persie-ügyben”.

Mint ismert, a holland támadó korábban többször is kijelentette, hogy távozni szeretne a londoniaktól, a „vörös ördögök” pedig ajánlatot tettek a csatárért, az Arsenal azonban többet szeretne kapni a játékjogáért, mint 20 millió font.

A személyes beszélgetés során Wenger állítólag leszögezte, hogy semmiképp sem hajlandók megválni Van Persie-től 30 millió font alatt, ugyanakkor készek meghallgatni olyan ajánlatot, amely 20 millió font mellett esetleg egyéb opciókat is tartalmaz (ellentételezésként további játékos vagy hosszabb távú fizetési mód).

Az Arsenal állítólag most a manchesteriek újabb ajánlatára vár. A Daily Mail szerint Robin van Persie Old Traffordra költözése akár „életképes lehetőségnek” is mutatkozik, azok után, hogy a londoniak a Manchester City és a Juventus ajánlatára is azonnal nemet mondtak. A holland támadó szerződése 2013 nyarán jár le az „ágyúsoknál”.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35