Arsenal: Henry másodszor is visszatér az „ágyúsokhoz”

Vágólapra másolva!
2012.07.25. 14:14
Thierry Henry biztos benne, hogy egyszer még visszatér az Arsenal labdarúgócsapatához – vagy játékosként vagy edzőként.
Thierry Henry (balra) idén februárban BL-mérkőzésen is pályára lépett az Arsenalban (Fotó: Action Images)
Thierry Henry (balra) idén februárban BL-mérkőzésen is pályára lépett az Arsenalban (Fotó: Action Images)

 

Thierry Henry 369 mérkőzésen 226 gólt szerzett az Arsenal színeiben, ezzel az első helyen áll a klub örökranglistáján. Megannyi sikeres esztendő után 2007-ben elhagyta az „ágyúsokat”, és a Barcelonába igazolt, 2010 óta pedig New York Red Bullst erősíti. Az idei év elején két hónapig kölcsönjátékosként újra feltűnt a londoniaknál, és biztos benne, hogy lesz harmadik fejezete is arsenalos pályafutásának.

„Mindenképp vissza akarok térni Angliába az Arsenalhoz – nyilatkozta Henry a skysports.com-nak. – Az előző szezonbeli szerepvállalásom nem volt betervezve, csak azért mentem, mert Gervinho és Samah az Afrika-kupán vett részt éppen. Ott edzettem, majd megkérdezték, lenne-e kedvem játszani is. Ki tudja, mit hoz a jövő? Még nem beszéltem Arsene-nel (Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere – a szerk.), így nem tudom, milyen minőségben térhetnék vissza. Az edzősködés is érdekel, de kérdéses, mire leszek alkalmas a visszavonulásom után. Az viszont biztos, hogy visszamegyek az Arsenalhoz.”

Az augusztusban már a 35. életévét betöltő francia támadót még 18 hónapig köti szerződés a New York Red Bullshoz, amellyel 2010-ben megnyerte az MLS (észak-amerikai labdarúgó-bajnokság) Keleti főcsoportját.

Az év elején kölcsönjátékosként hét találkozón lépett pályára az Arsenalban, és két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik