Liverpool: a kezdő pofon segített - véli a 666. meccsét játszó Carragher

2011.05.10. 08:58
Óriási „pofonnal" indította a Liverpool labdarúgócsapata hétfő esti bajnokiját: a „vörösök" hét perc alatt kettőt vágtak a Fulhamnek, és a három gólt szerző Maxi Rodríguez vezérletével 5–2-re győztek idegenben. A 666. meccsét játszó – ezzel a klub örökranglistáján a második helyre lépő – Jamie Carragher szerint a nyitó ütés megrendítő volt.

„Nagyon jól játszottunk. A korai gólok összejöttek, és az első félidőben úgy hiszem, ezek után nem a valódi Fulhamet láttuk a pályán. A második félidőben kicsit idegesebbek lettünk mi is, de amikor Maxi megszerezte a negyediket, minden eldőlt. Újabban jól megy a játék, magabiztos az egész csapat, nagyon várjuk a meccseket és erősen akarunk rajtuk kezdeni. Nem mindig jön össze így, mint a Fulham ellen – olyan nap volt, amikor nagyon sok minden sikerült. Folytatni akarjuk a jó sorozatot" – mondta Carragher a Liverpool hivatalos honlapjának.

Carragher hétfőn a Ray Clemence, Emlyn Hughes párost (665–665 mérkőzést) előzte meg, a liverpooli örökranglista első helyétől viszont még messze van: Ian Callaghan 857-szer lépett pályára a csapat mezében.

Legfrissebb hírek

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07