Arsenal: Wenger aggodalma ellenére Malajziába utaznak az ágyúsok

MTI MTIMTI MTI
2011.05.24. 12:17
Júliusban Malajziában szerepel felkészülési mérkőzésen az angol labdarúgó-bajnokság negyedik helyén végző Arsenal annak ellenére, hogy Arsene Wenger menedzser szerint az ilyen utazások során kimerülnek a játékosok.

A londoni csapat ellenfele a malajziai válogatott lesz a július 13-án, Kuala Lumpurban sorra kerülő találkozón, amelyet a 80 ezer néző befogadására alkalmas Bukit Jalil Stadionban rendeznek meg.

„Negyedszerre utazunk Malajziába, legutóbb 1999-ben jártunk ott – nyilatkozta a klub honlapjának Ivan Gazidis, az Arsenal vezérigazgatója. – Hatalmas ázsiai szurkolótáborral rendelkezünk, így ez jó lehetőség arra, hogy az ottani drukkereink közelebb kerülhessenek az együtteshez."

A gárdát 1996 óta irányító Arsene Wenger korábban aggodalmát fejezte ki a szezon előtti túrák miatt, amelyek szerinte nem a legjobbak a felkészülés szempontjából. A francia szakember inkább európai találkozókon készülne a soron következő idényre.

Mohamed Bin Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) elnöke szintén nemtetszésének adott hangot, szerinte ugyanis nem szerencsés ilyen mérkőzéseket rendezni, miközben zajlanak majd a világbajnoki selejtezők.

Az Arsenal Kuala Lumpur-i fellépésére tíz nappal azt követően kerül sor, hogy a malajziai válogatott Tajvan ellen lép pályára a vb-selejtező első fordulójának visszavágóján. Az esélyesebbnek tartott malajziaiak továbbjutás esetén július 23-án ismét kvalifikációs mérkőzést játszanának, akkor már Szingapúrral.

Legfrissebb hírek

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
21 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 08:30

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:58

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét

Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55
Ezek is érdekelhetik