Anglia: a Premier League ellenáll, nem kér az állóhelyekből

Vágólapra másolva!
2011.03.23. 17:25
Az első osztályú angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) elöljárói nem támogatják azt a tervet, amelyik az angol stadionok visszaalakítását, állóhelyi lelátórészek újbóli megnyitását célozza.

„Álláspontunk szerint jóval több előny származik abból, hogy a stadionokban kizárólag ülőhelyek vannak, mint amennyivel az állóhelyek visszaállítása kecsegtet" – mondta Dan Johnson, a Premier League szóvivője.

Mint arról beszámoltunk, szurkolói kezdeményezésre tárgyalások folynak arról, hogy a 96 halálos áldozattal járó 1989-es Hillsborough-katasztrófa után fokozatosan bezárt, majd átalakított állóhelyi lelátók ügyét felülvizsgálják, és ismét lehetővé tegyék az első és másodosztályú klubok stadionjaiban az állóhelyi szurkolást.

„Amióta csak ülőhelyek vannak, sokkal több nő és gyermek jár a meccsekre, és kialakíthatnak bármilyen biztonságos állóhelyi részeket, az ülőhelyes lelátók mindig biztonságosabbak lesznek. Nem bátorítjuk a kormányt arra, hogy megváltoztassa a jelenlegi törvényeket" – folytatta Johnson.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
4 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
21 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik