Dalglish az MU ellen mutatkozik be újra a Liverpoolnál

2011.01.09. 12:30
null
Steven Gerrardék Dalglish vezetésével küzdenek meg az MU-val (Fotó: Action Images)
Kenny Dalglish már ma délután bemutatkozhat (újra) a Liverpool kispadján, és nem akármilyen csapat ellen: a „vörösök" a Manchester Uniteddel csapnak össze. A Roy Hodgsont váltó szakember örömet akar szerezni a szurkolóknak. A Priskin Tamást és Fülöp Mártont foglalkoztató Ipswich Town a Chelsea-vel csap össze.

Mint beszámoltunk róla, a Liverpool tegnap szerződést bontott Roy Hodgsonnal, és a klub korábbi játékosát és szakvezetőjét, Kenny Dalglisht nevezte ki a csapat menedzserének az idény végéig.

„Csak annyit szeretnék mondani, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsem ezt a klubot, de mindenkinek ugyanazért a célért kell dolgoznia. Egységesnek kell lennünk. Ha eltérőek a céljaink, akkor nem jutunk sehová. Nem leszünk mindig sikeresek, és ha reálisak akarunk lenni, akkor előbb járni kell megtanulnunk, és csak utána futhatunk" – mondta Dalglish a bemutatkozásakor.

„Őrültség lenne azt gondolni, hogy most egy szempillantásra megváltozik az idényünk, és ezután mindenkit elsöprünk, és veretlenek leszünk a folytatásban. A csapat képes erre, de a földön kell járnunk, és egyelőre csak a következő találkozóra kell gondolnunk" – jelentette ki a menedzser.

Dalglishra rögtön nagyon nehéz feladat vár: a Liverpool a Manchester Uniteddel csap össze ma délután az FA-kupa harmadik fordulójában.

„Mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk a szurkolóinknak a Manchester United elleni összecsapáson. Biztos vagyok benne, hogy a drukkereink támogatni fognak bennünket, ha azt látják, hogy a játékosok büszkén állnak ki a Liverpoolért, és mindent beleadnak a klub érdekében. Nem számít, hogy mennyire jó valaki, ha nincs meg az önbizalma, és nem hisz magában, akkor nem teljesít olyan jól. Nem elég azt mondogatni a játékosoknak, hogy mennyire jók, ezt el is kell hinniük. A futballistáink be fogják ismerni saját maguknak, hogy ebben a szezonban nem teljesítettek úgy, amire képesek" – mondta a szakember.

Dalglish hozzátette, nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy felkérték a feladatra, és őszinteséget ígért, valamint azt, hogy teljes elkötelezettséggel segíti majd a csapatot kilábalni a nehézségekből.

A Liverpoolban egyébként szerepet kaphat a klub magyar kapusa, Gulácsi Péter, aki jelenleg együttese második számú kapusa Pepe Reina mögött.

Nem csak a „vörösök" mai találkozója magyar érdekeltségű az FA-kupában, a Fülöp Mártont és Priskin Tamást foglalkoztató Ipswich Town a Chelsea-vel csap össze a Stamford Bridge-en.

FA-KUPA
3. FORDULÓ, A MAI PROGRAM
Manchester United–Liverpool 14.30 (Tv: Sport Klub)
Tottenham–Charlton 14.30
Chelsea–Ipswich Town 16.00
Leicester City–Manchester City 17.00 (Tv: Sport Klub)

 

Legfrissebb hírek

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03

Kerkez Milos teljesítményét elemezték és dicsérték – videó

Légiósok
2026.02.17. 19:27

„Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbjává vált”

Angol labdarúgás
2026.02.17. 10:13

Labdarúgás: egy gól, egy piros a fiataloktól az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.17. 09:00
Ezek is érdekelhetik