Man. City: Sajnálom, hogy nem Olaszországban folytatom - Balotelli

2010.08.14. 16:27
Mario Balotelli, a Manchester City legfrissebb szerzeménye sajnálja, hogy nem az olasz labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását, de úgy érezte, eljött a váltás pillanata. Az Intertől pénteken 24 millió fontért Angliába szerződő csatár a saját internetes honlapján kommentálta átigazolását.

„Sajnálom, hogy távozom az Intertől, mert szerettem volna Olaszországban folytatni a karrierem, de olyan komplikált szezon után, amilyen a legutóbbi volt, úgy éreztem, az a legjobb, ha váltok. A Manchester Citynél nyugodt körülmények között játszhatok, Roberto Mancinivel jól együtt tudunk majd dolgozni. Remélem, megtalálom a helyem, és folyamatosan játéklehetőséghez jutok, mert számomra ez a legfontosabb. Játszani akarok, no és kiküszöbölni a hibáimat, amelyek meglétével immár magam is tisztában vagyok. Szeretnék köszönetet mondani Massimo Morattinak, az Inter elnökének, hogy annyi szép sikerben osztozhattunk, és a rajongóknak, akik támogattak" – összegzett Balotelli.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

A Liverpool tizenegyespárbaj után jutott az angol Ligakupa legjobb nyolc csapata közé

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:12

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36