Arsenal: Ramsey említésre sem méltatta a lábát eltörő Shawcrosst

2010.03.05. 22:19
Aaron Ramsey először nyilatkozott azóta, hogy a múlt héten kettős lábszártörést szenvedett a Stoke City elleni mérkőzésen. Az Arsenal játékosa köszönetet mondott az őt támogatóknak, ám a sérülését okozó Ryan Shawcrosst meg sem említette.

„Tisztán emlékszem a történtekre, az ütközés után láttam, hogy eltört a lábam, amely rendellenes szögben állt – idézte fel a borzalmas esetet Ramsey. – Úgy érzem, egyre jobb formába kerültem az idény során, így különösen rosszul jött ez a sérülés."

„Nagyon jól esett az a sok szeretet, amit az emberektől kaptam, beleértve több különböző klub szurkolóit is. Szeretnék külön köszönetet mondani az Arsenal orvosi stábjának, a kórházban engem ellátóknak, valamint a Stoke Citynek a részükről érkező orvosi segítségért."

„Glenn Whelan különösen rendes volt velem, nagyra értékelem, hogy ott a gyepen egyből megpróbált segíteni – méltatta a Stoke játékosát a 19 éves walesi játékos, majd saját klubjának szurkolóit is megdicsérte. – Végül, de nem utolsó sorban, teljesen meghatódtam az Arsenal-szurkolók fantasztikus üzenetein. Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a játékosa vagyok."

Legfrissebb hírek

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57
Ezek is érdekelhetik